2012. június 13., szerda

Újabb fejezet "Ennyi nem elég!"

"
Ennyi nem elégé!

  A következő két nap önfeledten, fesztiválhangulatban telt. Minden olyan koncerten részt vettünk Lilivel, amit előző napokon bekarikáztunk. Söröztünk, pálinkáztunk, táncoltunk, énekeltünk, egy napon, mikor éppen volt két óránk a két koncert között, még vért is adtunk a vöröskereszt légkondicionált autóbuszában. Mind a kettőnknek ez volt az első, így az ott sertepertélő három nővér közül kettő folyamatosan bennünket istápolt :)
 Sápadtan, kóvályogva szálltunk le a buszról, s igénybe is vettük a kuponokat, amit a vérünkért cserébe adtunk. Hmmm… elgondolkodtató abból a szempontból, hogy fent fekszel húsz percen keresztül egy mobil vizsgálóágyon, lecsapolnak a szervezetedből fél liter vöröslő életanyagot, megmentesz vele három életet, s mindezért kapsz egy ötszázforintos ételutalványt. No és persze a születésnapodon egy jókívánság képeslap vár a postaládádban, mivel felvették az adataidat.
 Pillanatok alatt levásároltuk a kajajegyet, s vettünk belőle két sört és egy nagy adag sült burgonyát, amit a nagyszínpadtól nem messze, a fűben ülve fogyasztottunk el. Igazság szerint, ha teljesen őszinte szeretnék lenni, az elmúlt két napban Balázs és népes családja nem is igazán fordult meg a gondolataim között. Talán egészen az utolsó napig. De nem akarok annyira előre sietni.
  -Szóval ez az Ákos gyerek mikor érkezik? – érdeklődött Lili két krumpli között.
  -Még a koncert előtt igyekszik ideérni. Megbeszéltük, hogy amint itt van, megcsörget, én pedig megírom, hogy merre vagyunk.
  -Már nagyon kíváncsi vagyok rá. Ki lehet az, akire ennyire rágerjedtél… basszus… már én sem tudom, hogy mikor szexeltem utoljára – sóhajtott.
  -Még olyan sem volt, hogy a közelében jártál volna?
Láttam, hogy töpreng, de aztán megcsóválta a fejét. – Nem, már vagy egy éve még csak a közelébe sem kerültem. És te?
 Hazudtam volna a szemébe? Annyit nem ért a dolog… Majd máskor elmondom neki. Kinéztem belőle, hogy még pofon is vágna, ha megtudná, hogy egy hónappal korábban mi történt abban az irodában. Igen… majd később.
  -Nem mondanám.
  -Nem készültél még fel rá?
  -Nem. Azt hiszem a megfelelő embert keresem, hogy tovább tudjak lépni – vontam vállat.
  -Azt hiszem, neked már megvan az a bizonyos megfelelő ember – vigyorgott Lili.
  -Igen, ez igaz. Csak az illető elég bátortalan. Vagy nem olvas a jelekből… áh… Lili. Miért nem akar engem? Már évek óta tetszik…
  -Ha megígérem, hogy megteszem, ami tőlem telik, akkor abba hagyod a sopánkodást? Neked legalább van a láthatáron valaki.
  -Igen, esküszöm.
  -Akkor fogd be és bízd ide.

*****

A várva várt Ákos koncert kicsivel este nyolc után kezdődött. Hanzséros úr a nagy tömeg ellenére is hamar megtalált bennünket. A támpont egyszerű volt. Csupán egy bakancsos, piros-fekete skót kockás szoknyát viselő szőkét, és egy keletiesen felöltözött tomboló barnát kellett keresnie a kivetítő alatt. És úgy tűnt, hogy ez nem esett nehezére.
  -Nocsak. Neked egyre extravagánsabb a stílusod – lépett oda hozzánk és kétszer arcon csókolt. Kellett egy kis idő mire magamhoz tértem. Szívdöglesztően nézett ki azon az estén. Fekete hosszú ujjú pólót viselt, melynek két oldalán egy-egy vörös csík futott végig. Két ujját most is könyékig feltűrte. Alulra sötét farmert és vörös-fekete talpú tornacipőt húzott. Ébenszínű haja szokás szerint egy vékonyabb copfban a lapockájára lógott. Arca frissen borotvált volt, csupán az állán hagyott egy kis pamacsot.
 Arra riadtam, hogy Lili finoman oldalba bökött, mintegy jelzésképpen, hogy ő is létezik és ott áll mellettem.
  -Óh… ne haragudj. Ő Lili. Barátnőm Székesfehérvárról.
Ők kezet fogtak, s mikor a koncert kezdetét vette, úgy éreztem, teljesen feloldódtam. Mindig is úgy éreztem, hogy eme előadó minden dala valamiféle üzenetet hordoz a számomra, s nagyon sok nehéz időszakon átsegített, mikor hallgattam őket.
 A következő események olyan gyorsan történtek, hogy a mai napig nehéz pontosan visszaidéznem. Ákos és Lili akkor tűntek el mellőlem, mondván, hogy ellépnek egy-egy újabb adag sörért, amikor megszólalt a „Ne fájjon többé[1] című dal. A szöveg teljesen magával ragadott. Ha valaki ismeri a szöveget, akkor tudja jól, hogy miről beszélek. S, hogy a Sorsnak pontosan azt a pillanatot kellett választania, hogy barátaimat keresve a tömegben, szó szerint összenéztem Balázzsal, különös kegyetlenségnek éltem meg. Engem nézett, miközben két karjával hátulról ölelte a párját. Veronika Ernával és Barbival énekelte kórusban a szöveget. Talán észre sem vettek. Igyekeztem beleolvadni az emberi masszában, ami a ritmusra hömpölygött. De úgy éreztem, hogy az elől a tekintet elől nincs menekvés. Furcsán mosolygott. Én pedig csak álltam dermedten, mint egy őz, akire az éj sötétjében rávilágított egy közelgő autó reflektor fénye. És körülbelül úgy is éreztem magam.
Feléje biccentettem, de nem viszonozta. Felmerülhet a kérdés, hogy nem-e képzeltem csak be az egészet. De a válaszom az, hogy: nem. Más oka nem volt arra, hogy abba az irányba tekintsen. Ők majdnem a színpaddal szembe álltak. És én nem voltam a műsor része. Legalábbis a programfüzet szerint. Úgy tűnt, hogy tévedtem.
 Igyekeztem inkább a színpadra figyelni, de védtelennek éreztem magam a barátaim nélkül…
 Akik, akár egy felmentő sereg az utolsó pillanatban vissza is érkeztek hozzám, Lili pedig a kezembe nyomott egy újabb korsó sört.
  -Mi történt? Zavartnak tűnsz – kiáltotta a fülembe.
  -Itt vannak tőlünk öt méterre és Balázs engem bámult, amíg ti nem voltatok itt.
  -Merre?
  -A színpaddal szemben, egy vonalban velünk.
Lili óvatosan körbe pillantott. A maga magasságával zavartalanul kukkolhatott. Senkinek sem szúr szemet.
  -Hüm… sőt még most is ide-ide nézeget. Van pofája… és közben ölelgeti a nőjét… jesszus.
  -Tudod mit, inkább felejtsük el, csak ne hagyjatok többet egyedül – kértem.
  -Mi történt? – hajolt oda Ákos is.
  -Semmi különös – csóváltam a fejem.
  -Dehogy is nem! Ne titkold. A barátod. Joga van tudni – ellenkezett Lili. – Az a helyzet, hogy Magda régi barátja itt van a koncerten, és amíg mi sorban álltunk a büfésátorban, addig sikeresen provokálta őt – mutatott rám.
  -Mivel?
  -Olyan, mintha féltékennyé szeretné tenni Magdát.
Ákos elvigyorodott, s újabbat kortyolt a sörből.
  -Ha játszani akar, akkor legyen fair a játék – mondta, s finoman arcon csókolt, majd szabad karjával átfonta a derekamat és mögém lépett. Ugyan azt a formációt vettük fel, ahogy ők is álltak.
 A testem megfeszült. De már koránt sem a korábbi idegesség járt táncot az idegeimen. Ez annál sokkal kellemesebb volt. Arcát az enyémhez simította. Mivel nagyjából egy magasak voltunk, ez nem esett nehezére.
  -Csak mosolyogj, mintha ez a helyzet volna a legtermészetesebb – mondta.
  -Rendben.
Sok energiámat nem emésztette fel a színjáték. A testem ösztönösen reagált. Bele simultam a karjaiba, neki dőltem a mellkasának, élveztem teste közelségét, amire már nagyon régen vágytam. Ujjaimat a hasamon pihenő kezére fektettem, s megfogtam a csuklóját. Éreztem, hogy az ujjaim alatt megugrik a pulzus száma. Fülem mellett éreztem forró leheletét, hátamon testének melegét, a szapora szívverést, s mindettől felforrt a vérem.
  -Jól van, úgy látom, hogy működi a dolog – közvetített vigyorogva Lili. – Már nem mosolyog. De vissza-visszanéz felénk. Bizton állíthatom, hogy nagyon nem tetszik neki, amit lát. 
  -Helyes – mondtam.
A színpadon ekkor hangzott fel az egyik kedvenc számom. Az, amely különös módon a jelenlegi helyzetemet is tökéletesen lefestette. Ez pedig az „Ennyi nem elég!” című dal volt.
Nem gondolni rád, én már nem bírok tovább, tőlem hiába tiltanád tested selymes ritmusát…”[2]   
  El is feledkeztem arról, hogy miért is kezdtünk bele abba a színjátékba. Lassan felé fordultam, s a zene ritmusának neki adva magam, testem a mellkasának szorítottam, két karommal lassan körül öleltem a nyakát, s közben énekeltem a dalt…
  -„Szeretőd és társad más nem is lehet, csak az, aki ismer, és mégis szeretne hozzád érni, akit nem kell kétszer kérni, hogy segítsen élni…”[3]
 A mosoly eltűnt az arcáról. Egészen megkomolyodott, de nem tudtam eldönteni, hogy mindez jót, vagy esetleg rosszat jelent. De abban a pillanatban valahogy nem érdekelt. Valami különös fény villant étcsokoládé színű szemeiben, vagy csak a színpad fényei csalták meg az érzékeimet… mindegy is, mert abban a pillanatban, amikor a tömeg énekelni kezdte a refrént, az én megmentőm telt ajkai megtalálták az enyémet, s lassan önfeledt csókba feledkeztünk. Szabad kezemmel belemarkoltam hosszú hajába, finoman az ujjaim köré csavartam a puha tincseket. Mindig is ki szerettem volna próbálni, megtapasztalni, hogy milyen érzés a hajához nyúlni. Puha? Vagy inkább durva tapintású? De puha volt. Simogató érzés. Az ő szabad keze is kicsit erőteljesebben járta be a hátamat, mint azt egy színjáték megengedte volna. Csókjának íze édeskés volt, államat csiklandozta a kecskeszakáll. Éreztem, hogy forog velem a világ. Minden megszűnt körülöttünk. Nem léteztek volt szerelmek, rivális nőnemű lények, tomboló tömeg, fények, bosszú, játék és VOLT fesztivál. Semmi más nem tűnt valósnak, csupán a szálkásan izmos férfitest, amelynek neki dőltem, a kar, amely körül font, a száj, mely csókolt, és az a különös íz orgia, amit átéltem közben. Altestem a másikénak nyomódott. Finoman haraptuk egymás száját. Ismerkedtünk. Végre úgy csókoltuk meg egymást, hogy senkiben sem voltak ellenérzések vagy gátak. Amikor elengedtük egymást, én levegőért kapkodtam. Alig mertem kinyitni a szemeimet, nehogy kiderüljön, hogy csak képzelődtem. Ő finoman a tenyerébe fektette az arcomat, s hüvelyk ujját végighúzta az alsó ajkamon. Erre már felnyitottam a szemeimet. Nem mosolygott. Nem is csodálkozott. Még csak dühös sem volt, bár a két szemöldökét összeráncolta. Töprengett. De mégis min? Mit kell ezen elemezni? Miért gondolkodik egyáltalán? És én miért gondolkodom? El kellene lazulnom!
 Élvezni akartam a pillanatot, de a tekintetétől kétségek merültek fel bennem. Vajon ez is olyan eset lesz, amikor elrohan, és hónapokig nem hallat magáról? Ezt nem szabad megengednem. Ezért hát mély levegőt vettem…
  -Ugye most nem fogsz eltűnni?
  -Mire gondolsz? – kérdezte és végre elmosolyodott.
  -Csak… - nyeltem egyet és homlokomat az ő homlokának döntöttem. – Csak mert mind a két alkalommal, amikor megcsókoltuk egymást, te zavarba jöttél, utána pedig eltűntél a térképről, és nem is hallottam felőled sokáig.
  -Abban igazad van, hogy ezen még el kell töprengenem.
  -De miért? Miért nem lehet egyszerűen csak élvezni a dolgot? Miért kell gondolkodni? Elemezni? Megfejteni a dolgokat és mindent pontosan megtervezni, hogy hogyan tovább? – kérdeztem. Talán túlontúl is kétségbeesett volt a hangom. De ahelyett, hogy szorosabban magamhoz öleltem volna, inkább lazítottam két karom szorításán.
 De ő mégsem lépett el tőlem. Ott maradt és továbbra is ölelte a derekam.
  -Ilyen vagyok. Ezt meg kell értened. A hátam mögött van egy két éves kapcsolat. Nem tudom, hogy felkészültem-e egy újabbra. Kell még egy kis idő…
Olyan mélyet sóhajtottam, hogy még a mellkasom is belefájdult.
  -Egyszerűen meglepődtem…  nem terveztem, hogy megcsókollak.
Bólintottam.
  -Én sem… én még sem akarok gondolkodni – csóváltam a fejem.
  -Szerintem még te sem készültél fel erre – jelentette ki.
  -Honnan veszed? Semmi mást nem szeretnék, mint veled lenni.
Azt hiszem ezt nem kellett volna. Mint azt a történet elején szépen levezettem, egy férfiban nem szabad erősíteni azt az érzetet, hogy ő van előnyösebb pozícióban. Még akkor sem, ha láthatóan nem akar visszaélni vele. De azzal, hogy érvelés képpen kiteregetjük elé az érzelmeinket, hátha azzal jobb belátásra bírjuk… csupán időpocsékolás. A férfiak többsége inkább az eszére hallgat, és ha az azt súgja, hogy még élvezd kicsit a szabadságodat, akkor térden is állhatsz előtte, akkor sem hajtja igába a fejét. Ráadásul előnyös pozícióba kerül, mivel tisztában van vele, hogy nem kell megdolgoznia a nő vonzalmáért. Csak csettintenie kell, amikor szükségét érzi, a nő pedig azonnal ott terem…
  Nos… Ákos nem volt rosszindulatú férfi. Bár elgondolkodtam, hogy csak puhítani akart azzal, hogy kérette magát, vagy valóban nem készült még fel… vagy szimplán csak udvarias szeretett volna lenni, s mindez szebben hangzott, mintha azt mondta volna: „-Nem tudnám elképzelni veled a jövőmet, barátnak jobbak vagyunk.”
   -Hogy miből gondolom, hogy még nem készültél fel? – mosolyogva felvonta egyik szemöldökét. – A volt barátod a szimpla jelenlétével képes kihozni a sodrodból. És beismerem, ez nekem nem tetszik. Ha esetleg eljutunk odáig, hogy több lesz közöttünk, mint barátság… akkor azt akarom, hogy csak én létezzek a számodra. Őt észre se vedd. Ne is hozd szóba. Érted?
 Csak pislogtam rá.
  -Nem köt már hozzá semmi. Ha veled vagyok, eszembe sem jut – ez legalább igaz volt.
  -Magda… ezt nyugodtabb körülmények között megbeszéljük – az órájára nézett. – Indulnom kell. Találkozót beszéltem meg a zenekarral. Hamarosan koncertünk lesz a városban. Erre pedig még visszatérünk – ezzel ajkához emelte az egyik kezemet, és finoman megcsókolta, miközben a szemeimbe mélyedt. – Most viszont meg foglak puszilni.
Meglepődtem ezen a kijelentésen, de a következő pillanatban csókot lehelt a számra és eltűnt a tömegben.

*****

  Néhány pillanatig csak bámultam utána, ahogy haladt a tömegben, majd mélyet sóhajtva körbenéztem. Csak akkor vettem észre, hogy Lili eltűnt. Időközben a koncert és a ráadás is véget ért, így volt lehetőségem telefonálni. Néhány pillanat múlva kiderült, hogy barátnőm a büfésátor előtt ücsörgött egy padon, mert amikor már nagyon izzott körülöttünk a levegő, feleslegesnek érezte magát.
  -Úgy éreztem megtettem, ami tőlem telt… a többi már a ti dolgotok. Nos? Hivatalosan is jártok? – amikor fejcsóválás volt a válasz, ő összeráncolta a szemöldökét. – Mégis miért? Úgy láttam, hogy majd felfal… ennyire nem lehet jó színész.
  -Megmondom őszintén Lili, hogy én már semmit sem értek. Azt mondja gondolkodnia, kell.
  -Mégis mi a jó francon?
  -Kettőnkön.
  -Nekem elég egyértelműnek tűnt, hogy akartok egymástól valamit… és szerintem még annak a maradék harminc embernek is, akik körülöttetek voltak. Mégis mi a baja?
  -Olyan váratlan dolog érte, ami nem szerepelt a tervei között.
  -Az, hogy megcsókol? – csodálkozott Lili, én pedig bólintottam. – Már elnézést, de van olyan ember, aki előre eltervezi, hogy ma reggel felkelek, fogat mosok, munkába megyek, feladom a csekkeket, este pedig Ákos koncerten megcsókolom a nőt, aki tetszik? Áh… gázos a gyerek. Már ne is haragudj Magda… amilyen jól néz ki, annyira gázos…
 Bólintottam, mert ebben igazat kellett Lilinek adnom.
  -Szerinte még én sem készültem fel egy újabb kapcsolatra – folytattam tovább a beszélgetést.
  -Miért?
  -Véleménye szerint nem zártam le az előzőt sem.
  -Talán még sem olyan bolond ez a srác, mint amilyennek gondoltam – mosolygott Lili.
  -Te is úgy gondolod, hogy még korai?
  -Abszolút. Nézd Magda. A vak is látja, hogy nem engedted még el az előzőt sem. Valamilyen szinten még mindig benne élsz abban a kapcsolatban, csak Balázs nélkül. És nem tudsz egyszerre jelen lenni két kapcsolatban, különben szétforgácsolod magad. Választanod kell. Vagy megmaradsz megcsalt, szenvedő mártírnőnek, akit a volt pasia úgy rángat dróton, ahogy neki tetszik… és ne nézz így rám, mert ez az igazság… - tette fel figyelmeztetően a mutató ujját. - … vagy követed a terved, abbahagyod az önostorozást, és esélyt adsz arra, hogy boldog legyél más mellett. Ne ess abba a hibába, hogy tartogatod magad, hátha az exed ráébred mekkora marha volt, és csapot-papot ott hagyva visszarohan hozzád. Kérlek, ébredj fel. Nem te kellesz neki, hanem Miss Röfi. Ennyi. Kész. Lapozzunk.
 Addig a napig azt hittem, én balga, hogy már jó úton haladok a megbocsátás, elengedés és gyógyulás felé. Ám úgy tűnt, hogy éppen csak ráléptem, de az út bizony még meglehetősen hosszú volt. Fogalmam sem volt róla, hogy mik fognak még történni velem. Hány kiborulásom lesz, mennyi falba ütközöm még, hányszor sérülök, mennyi elfojtott blokkot kell kioldanom és elengednem, hogy eljussak addig, hogy őszintén ki tudjam mondani: „-Meg gyógyultam! Megbocsátok magamnak és neked Balázs. Elengedlek, élj boldogan!
 De abban biztos voltam, hogy nem másnap lesz!"



[1] Kovács Ákos: Ne fájjon többé! (Hűség, 2000)
[2] Kovács Ákos: Ennyi nem elég (Még közelebb, 2006)
[3] U.a.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Tisztulási folyamatok

 Hogyan lehetne megfogalmazni egy tisztulási folyamatot. Valószínűleg mindenkinek mást jelent. És természetesen másként zajlik. Nálam is így...