Ennyi nem elégé!
A következő két nap önfeledten,
fesztiválhangulatban telt. Minden olyan koncerten részt vettünk Lilivel, amit
előző napokon bekarikáztunk. Söröztünk, pálinkáztunk, táncoltunk, énekeltünk,
egy napon, mikor éppen volt két óránk a két koncert között, még vért is adtunk
a vöröskereszt légkondicionált autóbuszában. Mind a kettőnknek ez volt az első,
így az ott sertepertélő három nővér közül kettő folyamatosan bennünket istápolt :)
Sápadtan, kóvályogva
szálltunk le a buszról, s igénybe is vettük a kuponokat, amit a vérünkért
cserébe adtunk. Hmmm… elgondolkodtató
abból a szempontból, hogy fent fekszel húsz percen keresztül egy mobil
vizsgálóágyon, lecsapolnak a szervezetedből fél liter vöröslő életanyagot,
megmentesz vele három életet, s mindezért kapsz egy ötszázforintos
ételutalványt. No és persze a születésnapodon egy jókívánság képeslap vár a
postaládádban, mivel felvették az adataidat.
Pillanatok alatt
levásároltuk a kajajegyet, s vettünk belőle két sört és egy nagy adag sült burgonyát, amit a nagyszínpadtól nem messze, a fűben ülve fogyasztottunk
el. Igazság szerint, ha teljesen őszinte szeretnék lenni, az elmúlt két napban
Balázs és népes családja nem is igazán fordult meg a gondolataim között. Talán
egészen az utolsó napig. De nem akarok annyira előre sietni.
-Szóval ez az Ákos
gyerek mikor érkezik? – érdeklődött Lili két krumpli között.
-Még a koncert előtt
igyekszik ideérni. Megbeszéltük, hogy amint itt van, megcsörget, én pedig
megírom, hogy merre vagyunk.
-Már nagyon kíváncsi
vagyok rá. Ki lehet az, akire ennyire rágerjedtél… basszus… már én sem tudom,
hogy mikor szexeltem utoljára – sóhajtott.
-Még olyan sem volt,
hogy a közelében jártál volna?
Láttam, hogy töpreng, de aztán megcsóválta a fejét. – Nem,
már vagy egy éve még csak a közelébe sem kerültem. És te?
Hazudtam volna a szemébe? Annyit nem ért a dolog… Majd máskor elmondom
neki. Kinéztem belőle, hogy még pofon
is vágna, ha megtudná, hogy egy hónappal korábban mi történt abban az irodában.
Igen… majd később.
-Nem mondanám.
-Nem készültél még
fel rá?
-Nem. Azt hiszem a
megfelelő embert keresem, hogy tovább tudjak lépni – vontam vállat.
-Azt hiszem, neked
már megvan az a bizonyos megfelelő ember – vigyorgott Lili.
-Igen, ez igaz. Csak
az illető elég bátortalan. Vagy nem olvas a jelekből… áh… Lili. Miért nem akar
engem? Már évek óta tetszik…
-Ha megígérem, hogy
megteszem, ami tőlem telik, akkor abba hagyod a sopánkodást? Neked legalább van
a láthatáron valaki.
-Igen, esküszöm.
-Akkor fogd be és
bízd ide.
*****
A várva várt Ákos koncert kicsivel este nyolc után
kezdődött. Hanzséros úr a nagy tömeg ellenére is hamar megtalált bennünket. A
támpont egyszerű volt. Csupán egy bakancsos, piros-fekete skót kockás szoknyát
viselő szőkét, és egy keletiesen felöltözött tomboló barnát kellett keresnie a
kivetítő alatt. És úgy tűnt, hogy ez nem esett nehezére.
-Nocsak. Neked egyre
extravagánsabb a stílusod – lépett oda hozzánk és kétszer arcon csókolt.
Kellett egy kis idő mire magamhoz tértem. Szívdöglesztően nézett ki azon az
estén. Fekete hosszú ujjú pólót viselt, melynek két oldalán egy-egy vörös csík
futott végig. Két ujját most is könyékig feltűrte. Alulra sötét farmert és
vörös-fekete talpú tornacipőt húzott. Ébenszínű haja szokás szerint egy
vékonyabb copfban a lapockájára lógott. Arca frissen borotvált volt, csupán az
állán hagyott egy kis pamacsot.
Arra riadtam, hogy
Lili finoman oldalba bökött, mintegy jelzésképpen, hogy ő is létezik és ott áll
mellettem.
-Óh… ne haragudj. Ő
Lili. Barátnőm Székesfehérvárról.
Ők kezet fogtak, s mikor a koncert kezdetét vette, úgy
éreztem, teljesen feloldódtam. Mindig is úgy éreztem, hogy eme előadó minden dala
valamiféle üzenetet hordoz a számomra, s nagyon sok nehéz időszakon átsegített,
mikor hallgattam őket.
A következő események
olyan gyorsan történtek, hogy a mai napig nehéz pontosan visszaidéznem. Ákos és
Lili akkor tűntek el mellőlem, mondván, hogy ellépnek egy-egy újabb adag
sörért, amikor megszólalt a „Ne fájjon
többé”[1] című
dal. A szöveg teljesen magával ragadott. Ha valaki ismeri a szöveget, akkor
tudja jól, hogy miről beszélek. S, hogy a Sorsnak pontosan azt a pillanatot
kellett választania, hogy barátaimat keresve a tömegben, szó szerint
összenéztem Balázzsal, különös kegyetlenségnek éltem meg. Engem nézett,
miközben két karjával hátulról ölelte a párját. Veronika Ernával és Barbival
énekelte kórusban a szöveget. Talán észre sem vettek. Igyekeztem beleolvadni az
emberi masszában, ami a ritmusra hömpölygött. De úgy éreztem, hogy az elől a
tekintet elől nincs menekvés. Furcsán mosolygott. Én pedig csak álltam
dermedten, mint egy őz, akire az éj sötétjében rávilágított egy közelgő autó
reflektor fénye. És körülbelül úgy is éreztem magam.
Feléje biccentettem, de nem viszonozta. Felmerülhet a
kérdés, hogy nem-e képzeltem csak be az egészet. De a válaszom az, hogy: nem.
Más oka nem volt arra, hogy abba az irányba tekintsen. Ők majdnem a színpaddal
szembe álltak. És én nem voltam a műsor része. Legalábbis a programfüzet
szerint. Úgy tűnt, hogy tévedtem.
Igyekeztem inkább a
színpadra figyelni, de védtelennek éreztem magam a barátaim nélkül…
Akik, akár egy
felmentő sereg az utolsó pillanatban vissza is érkeztek hozzám, Lili pedig a
kezembe nyomott egy újabb korsó sört.
-Mi történt?
Zavartnak tűnsz – kiáltotta a fülembe.
-Itt vannak tőlünk
öt méterre és Balázs engem bámult, amíg ti nem voltatok itt.
-Merre?
-A színpaddal
szemben, egy vonalban velünk.
Lili óvatosan körbe pillantott. A maga magasságával
zavartalanul kukkolhatott. Senkinek sem szúr szemet.
-Hüm… sőt még most
is ide-ide nézeget. Van pofája… és közben ölelgeti a nőjét… jesszus.
-Tudod mit, inkább
felejtsük el, csak ne hagyjatok többet egyedül – kértem.
-Mi történt? –
hajolt oda Ákos is.
-Semmi különös – csóváltam
a fejem.
-Dehogy is nem! Ne
titkold. A barátod. Joga van tudni – ellenkezett Lili. – Az a helyzet, hogy
Magda régi barátja itt van a koncerten, és amíg mi sorban álltunk a
büfésátorban, addig sikeresen provokálta őt – mutatott rám.
-Mivel?
-Olyan, mintha
féltékennyé szeretné tenni Magdát.
Ákos elvigyorodott, s újabbat kortyolt a sörből.
-Ha játszani akar,
akkor legyen fair a játék – mondta, s finoman arcon csókolt, majd szabad
karjával átfonta a derekamat és mögém lépett. Ugyan azt a formációt vettük fel,
ahogy ők is álltak.
A testem megfeszült.
De már koránt sem a korábbi idegesség járt táncot az idegeimen. Ez annál sokkal
kellemesebb volt. Arcát az enyémhez simította. Mivel nagyjából egy magasak
voltunk, ez nem esett nehezére.
-Csak mosolyogj,
mintha ez a helyzet volna a legtermészetesebb – mondta.
-Rendben.
Sok energiámat nem emésztette fel a színjáték. A testem
ösztönösen reagált. Bele simultam a karjaiba, neki dőltem a mellkasának,
élveztem teste közelségét, amire már nagyon régen vágytam. Ujjaimat a hasamon
pihenő kezére fektettem, s megfogtam a csuklóját. Éreztem, hogy az ujjaim alatt
megugrik a pulzus száma. Fülem mellett éreztem forró leheletét, hátamon
testének melegét, a szapora szívverést, s mindettől felforrt a vérem.
-Jól van, úgy látom,
hogy működi a dolog – közvetített vigyorogva Lili. – Már nem mosolyog. De
vissza-visszanéz felénk. Bizton állíthatom, hogy nagyon nem tetszik neki, amit
lát.
-Helyes – mondtam.
A színpadon ekkor hangzott fel az egyik kedvenc számom. Az,
amely különös módon a jelenlegi helyzetemet is tökéletesen lefestette. Ez pedig
az „Ennyi nem elég!” című dal volt.
El is feledkeztem
arról, hogy miért is kezdtünk bele abba a színjátékba. Lassan felé fordultam, s
a zene ritmusának neki adva magam, testem a mellkasának szorítottam, két
karommal lassan körül öleltem a nyakát, s közben énekeltem a dalt…
-„Szeretőd és társad más nem is lehet, csak
az, aki ismer, és mégis szeretne hozzád érni, akit nem kell kétszer kérni, hogy
segítsen élni…”[3]
A mosoly eltűnt az
arcáról. Egészen megkomolyodott, de nem tudtam eldönteni, hogy mindez jót, vagy
esetleg rosszat jelent. De abban a pillanatban valahogy nem érdekelt. Valami
különös fény villant étcsokoládé színű szemeiben, vagy csak a színpad fényei
csalták meg az érzékeimet… mindegy is, mert abban a pillanatban, amikor a tömeg
énekelni kezdte a refrént, az én megmentőm telt ajkai megtalálták az enyémet, s
lassan önfeledt csókba feledkeztünk. Szabad kezemmel belemarkoltam hosszú
hajába, finoman az ujjaim köré csavartam a puha tincseket. Mindig is ki
szerettem volna próbálni, megtapasztalni, hogy milyen érzés a hajához nyúlni. Puha? Vagy inkább durva tapintású? De
puha volt. Simogató érzés. Az ő szabad keze is kicsit erőteljesebben járta be a
hátamat, mint azt egy színjáték megengedte volna. Csókjának íze édeskés volt,
államat csiklandozta a kecskeszakáll. Éreztem, hogy forog velem a világ. Minden
megszűnt körülöttünk. Nem léteztek volt szerelmek, rivális nőnemű lények, tomboló
tömeg, fények, bosszú, játék és VOLT fesztivál. Semmi más nem tűnt valósnak,
csupán a szálkásan izmos férfitest, amelynek neki dőltem, a kar, amely körül
font, a száj, mely csókolt, és az a különös íz orgia, amit átéltem közben. Altestem
a másikénak nyomódott. Finoman haraptuk egymás száját. Ismerkedtünk. Végre úgy
csókoltuk meg egymást, hogy senkiben sem voltak ellenérzések vagy gátak. Amikor
elengedtük egymást, én levegőért kapkodtam. Alig mertem kinyitni a szemeimet,
nehogy kiderüljön, hogy csak képzelődtem. Ő finoman a tenyerébe fektette az
arcomat, s hüvelyk ujját végighúzta az alsó ajkamon. Erre már felnyitottam a
szemeimet. Nem mosolygott. Nem is csodálkozott. Még csak dühös sem volt, bár a
két szemöldökét összeráncolta. Töprengett.
De mégis min? Mit kell ezen elemezni? Miért gondolkodik egyáltalán? És én miért
gondolkodom? El kellene lazulnom!
Élvezni akartam a
pillanatot, de a tekintetétől kétségek merültek fel bennem. Vajon ez is olyan
eset lesz, amikor elrohan, és hónapokig nem hallat magáról? Ezt nem szabad
megengednem. Ezért hát mély levegőt vettem…
-Ugye most nem fogsz
eltűnni?
-Mire gondolsz? –
kérdezte és végre elmosolyodott.
-Csak… - nyeltem
egyet és homlokomat az ő homlokának döntöttem. – Csak mert mind a két
alkalommal, amikor megcsókoltuk egymást, te zavarba jöttél, utána pedig
eltűntél a térképről, és nem is hallottam felőled sokáig.
-Abban igazad van,
hogy ezen még el kell töprengenem.
-De miért? Miért nem
lehet egyszerűen csak élvezni a dolgot? Miért kell gondolkodni? Elemezni?
Megfejteni a dolgokat és mindent pontosan megtervezni, hogy hogyan tovább? –
kérdeztem. Talán túlontúl is kétségbeesett volt a hangom. De ahelyett, hogy
szorosabban magamhoz öleltem volna, inkább lazítottam két karom szorításán.
De ő mégsem lépett el
tőlem. Ott maradt és továbbra is ölelte a derekam.
-Ilyen vagyok. Ezt
meg kell értened. A hátam mögött van egy két éves kapcsolat. Nem tudom, hogy
felkészültem-e egy újabbra. Kell még egy kis idő…
Olyan mélyet sóhajtottam, hogy még a mellkasom is
belefájdult.
-Egyszerűen
meglepődtem… nem terveztem, hogy
megcsókollak.
Bólintottam.
-Én sem… én még sem
akarok gondolkodni – csóváltam a fejem.
-Szerintem még te
sem készültél fel erre – jelentette ki.
-Honnan veszed?
Semmi mást nem szeretnék, mint veled lenni.
Azt hiszem ezt nem
kellett volna. Mint azt a történet elején szépen levezettem, egy férfiban nem
szabad erősíteni azt az érzetet, hogy ő van előnyösebb pozícióban. Még akkor
sem, ha láthatóan nem akar visszaélni vele. De azzal, hogy érvelés képpen
kiteregetjük elé az érzelmeinket, hátha azzal jobb belátásra bírjuk… csupán
időpocsékolás. A férfiak többsége inkább az eszére hallgat, és ha az azt súgja,
hogy még élvezd kicsit a szabadságodat, akkor térden is állhatsz előtte, akkor
sem hajtja igába a fejét. Ráadásul előnyös pozícióba kerül, mivel tisztában van
vele, hogy nem kell megdolgoznia a nő vonzalmáért. Csak csettintenie kell,
amikor szükségét érzi, a nő pedig azonnal ott terem…
Nos… Ákos nem volt
rosszindulatú férfi. Bár elgondolkodtam, hogy csak puhítani akart azzal, hogy
kérette magát, vagy valóban nem készült még fel… vagy szimplán csak udvarias
szeretett volna lenni, s mindez szebben hangzott, mintha azt mondta volna: „-Nem tudnám elképzelni veled a jövőmet,
barátnak jobbak vagyunk.”
-Hogy miből
gondolom, hogy még nem készültél fel? – mosolyogva felvonta egyik szemöldökét.
– A volt barátod a szimpla jelenlétével képes kihozni a sodrodból. És
beismerem, ez nekem nem tetszik. Ha esetleg eljutunk odáig, hogy több lesz
közöttünk, mint barátság… akkor azt akarom, hogy csak én létezzek a számodra.
Őt észre se vedd. Ne is hozd szóba. Érted?
Csak pislogtam rá.
-Nem köt már hozzá
semmi. Ha veled vagyok, eszembe sem jut – ez legalább igaz volt.
-Magda… ezt
nyugodtabb körülmények között megbeszéljük – az órájára nézett. – Indulnom
kell. Találkozót beszéltem meg a zenekarral. Hamarosan koncertünk lesz a
városban. Erre pedig még visszatérünk – ezzel ajkához emelte az egyik kezemet,
és finoman megcsókolta, miközben a szemeimbe mélyedt. – Most viszont meg foglak
puszilni.
Meglepődtem ezen a kijelentésen, de a következő pillanatban
csókot lehelt a számra és eltűnt a tömegben.
*****
Néhány pillanatig
csak bámultam utána, ahogy haladt a tömegben, majd mélyet sóhajtva körbenéztem.
Csak akkor vettem észre, hogy Lili eltűnt. Időközben a koncert és a ráadás is
véget ért, így volt lehetőségem telefonálni. Néhány pillanat múlva kiderült,
hogy barátnőm a büfésátor előtt ücsörgött egy padon, mert amikor már nagyon
izzott körülöttünk a levegő, feleslegesnek érezte magát.
-Úgy éreztem
megtettem, ami tőlem telt… a többi már a ti dolgotok. Nos? Hivatalosan is
jártok? – amikor fejcsóválás volt a válasz, ő összeráncolta a szemöldökét. –
Mégis miért? Úgy láttam, hogy majd felfal… ennyire nem lehet jó színész.
-Megmondom őszintén
Lili, hogy én már semmit sem értek. Azt mondja gondolkodnia, kell.
-Mégis mi a jó
francon?
-Kettőnkön.
-Nekem elég
egyértelműnek tűnt, hogy akartok egymástól valamit… és szerintem még annak a maradék
harminc embernek is, akik körülöttetek voltak. Mégis mi a baja?
-Olyan váratlan
dolog érte, ami nem szerepelt a tervei között.
-Az, hogy megcsókol?
– csodálkozott Lili, én pedig bólintottam. – Már elnézést, de van olyan ember,
aki előre eltervezi, hogy ma reggel felkelek, fogat mosok, munkába megyek,
feladom a csekkeket, este pedig Ákos koncerten megcsókolom a nőt, aki tetszik?
Áh… gázos a gyerek. Már ne is haragudj Magda… amilyen jól néz ki, annyira
gázos…
Bólintottam, mert ebben
igazat kellett Lilinek adnom.
-Szerinte még én sem
készültem fel egy újabb kapcsolatra – folytattam tovább a beszélgetést.
-Miért?
-Véleménye szerint
nem zártam le az előzőt sem.
-Talán még sem olyan
bolond ez a srác, mint amilyennek gondoltam – mosolygott Lili.
-Te is úgy gondolod,
hogy még korai?
-Abszolút. Nézd
Magda. A vak is látja, hogy nem engedted még el az előzőt sem. Valamilyen
szinten még mindig benne élsz abban a kapcsolatban, csak Balázs nélkül. És nem
tudsz egyszerre jelen lenni két kapcsolatban, különben szétforgácsolod magad.
Választanod kell. Vagy megmaradsz megcsalt, szenvedő mártírnőnek, akit a volt
pasia úgy rángat dróton, ahogy neki tetszik… és ne nézz így rám, mert ez az
igazság… - tette fel figyelmeztetően a mutató ujját. - … vagy követed a terved,
abbahagyod az önostorozást, és esélyt adsz arra, hogy boldog legyél más
mellett. Ne ess abba a hibába, hogy tartogatod magad, hátha az exed ráébred
mekkora marha volt, és csapot-papot ott hagyva visszarohan hozzád. Kérlek, ébredj
fel. Nem te kellesz neki, hanem Miss Röfi. Ennyi. Kész. Lapozzunk.
Addig a napig azt
hittem, én balga, hogy már jó úton haladok a megbocsátás, elengedés és
gyógyulás felé. Ám úgy tűnt, hogy éppen csak ráléptem, de az út bizony még
meglehetősen hosszú volt. Fogalmam sem volt róla, hogy mik fognak még történni
velem. Hány kiborulásom lesz, mennyi falba ütközöm még, hányszor sérülök,
mennyi elfojtott blokkot kell kioldanom és elengednem, hogy eljussak addig,
hogy őszintén ki tudjam mondani: „-Meg
gyógyultam! Megbocsátok magamnak és neked Balázs. Elengedlek, élj boldogan!”
De abban biztos
voltam, hogy nem másnap lesz!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése