2012. július 29., vasárnap

Tizedik-tizenegyedik nap... jó kis hétvége

Remélem jól telt a hétvégétek! Nekem remekül. :-)
Tegnap befejeztem a hímzést. Szinte egész nap kézimunkáztam, de megérte, mert nagyon szép lett, és szép sikert aratott :-) Holnap ugyan nem biztos, hogy fel tudom venni, mert 25 fok lesz és szelet is jósoltak a madárjósok, de majd reggel kiderül. Maximum fölé veszek egy inget :-)

Délután Brownei-t sütöttem. Megbolondítottam egy kis őszibarackkal. Hmmm... már csak a fele van meg a sütinek ;-) Azt hiszem, hogy megint csak jól sikerült ^^

Íme a felső ^^

A következő projekt egy citromsárga pánt nélküli nyári ruha. Ezt követi a magas szárú fehér tornacipőm :-) Arra bizony nagyon kíváncsi leszek, hogy miként fog sikerülni :-) Párom születésnapjára egy inget, vagy egy pólót szeretnék kihímezni. No persze, neki nem kalocsai mintát, hanem egy stilizált Fehér Sólyom motívumot szeretnék kihímezni. Azon még gondolkodom, hogy póló vagy ing legyen-e a ruhadarab.... de addig van még 27 napom :-)
Ki szeretném hímezni az egyik hosszú szabású farmerkabátomat is. Azt szerintem édesanyám is szívesen hordaná.
Arra rájöttem, hogy a kézimunkázáshoz nagyon, de nagyon sok türelem szükséges! A hímzőfonál négyszer csomósodott össze, abból kétszer Párom oldotta ki, kétszer pedig elvágtam és újra fűztem. De szépen lassan belejöttem a technikába, s lehet, hogy van benne némi hiba és nem olyan szép egyenletes, mint a gép hímzésnél, de büszke vagyok rá, mert magam készítettem :-) És nem kellett érte 5-6 ezer forintot kiadnom :-) Ha így folytatom, egész kis magyaros ruhatáram lesz belőle :-) 
Gyűjtöttem ötleteket a későbbiekre is. Komoly ajándék ötleteim lettek eseményekre. És nem csak hímzéssel, de üvegfestéssel kapcsolatban is. Üvegkancsó, pohár.... stb kalocsai mintával karácsonyra :-) Hüm?  Legalább saját készítés :-D 

 Na jó, holnap reggel betérek a papír-írószerbe indigóért, és a hétfői két koszorú elkészítése, a vázák és virágok rendbetétele után nekilátok a következő projektnek ^^ Majd jelentek róla. 

Szép estét kívánok!

Joyo

2012. július 27., péntek

Nyolcadik nap: újabb kihívások ^^

Tegnap este kipróbáltam magam és a hímzőtudományom. Nos... bukdácsolva, és lassan, de másfél óra alatt, csak úgy próba -képp, kihímeztem egy virágot. Egy biztos... bele kell rázódni. Katinak nagyon szépen megy, ő mindig is csinálta, így nem kell megijednem, vagy lemondanom a dologról. Volt annyira kedves és segítőkész, hogy reggelre hozott számomra sütőpapírra rajzolt mintát és egy ruhadarabon, amit én vittem magammal, megmutatta a technikát, hogy miként tudom a legegyszerűbben és legszebben átmásolni. *Homlokra csapás!* INDIGÓ! ^^ Én kis marha... nos... szabad Szombatomon bevásárló körútra indulok. Veszek néhány gombóc hímzőfonalat, indigót és rávasalható papírt, amit szintén Kati ajánlott, hogy jobban kihúzza az anyagot. :-)

Meg is mutatom, hogy mi lesz az első munka, amit elkezdek. Erre az esetre kérem azt, hogy legyen még jó idő, hogy hordani is tudjam. Ez egy alma színű csőtopp :-)

Valami ehhez hasonló mintáról van szó. Sajnos kifogytam a fonalakból. Csak kék és sárga van otthon. Kati a hímzési technikát is elmagyarázta, hogyhogy lesz alkalmam gyakorolni.

A holnapi Tómalom látogatást még nem tudom miként fogjuk megoldani, ugyanis Vasárnap helyett, ma délelőtt megjött a havim. Na hurrá! Nem éppen pozitív értelemben. Vagy mindezzel azt akarják a tudtomra hozni, hogy nem kellene kimennem Szombaton a tómalmi strandra? Ki tudja... Lehet, hogy olyan személye/k/el találkoznék, akivel/akikkel nem akarnék. Akkor mit tegyek? barnulni szeretnék, amíg van rá lehetőség. Vagy üljek ki az erkélyre félmeztelenül és hímezzek? Még az sem kizárt... hmm...

Holnap takarítani szeretnék a délelőtt folyamán. Olyan alapdolgok, mint például seprés és felmosás, tusoló ecetezése, tükör és mosdókagyló pucolás. Arra már rájöttem, hogy amikor közeleg, vagy már megvan a menzeszem, rám tör a takarítási láz! Még a gáz letakarítása előtt elkészítem a rántott gombát is... bio, nagyapám szedi őket az évtizedek óta bejáratott helyén.

Több tervem is van ezzel a hímzéssel. Néhány hónap alatt bele lehet tanulni. Mindig is gyorsan tanultam, kézügyességem pedig van. Félni nem félek tőle. Amint bele lendültem, megtervezem a család karácsonyi ajándékait. Akinek csak tudok, valami hozzá illő használati tárgyat, vagy ruhaneműt hímzek és azt teszem szépen becsomagolva a fa alá. Póló, ing, finomabb anyagból női sál, mobil-, okmány-, pénztartó. Majd alakul. Ezt most még csak megpendítem, nem kapcsolódik szorosan a karácsonyi bloghoz. Ott majd a folyamatokat... még időben elkezdve, publikálom. :-) Nos Joyo... sok sikert hozzá!

 A kézügyességemmel valóban nincs gond. A mai napon újabb kihívást teljesítettem. Egy 15 szálas fehér szegfűs virágtálat készítettem. Újabb kihívás, újabb elégedett vevő, újabb vállveregetés magamnak, s újabb mély megkönnyebbült sóhaj.... újabb mellékelt képpel ^^





Szép napot kívánok Nektek!

Joyo     

 

2012. július 26., csütörtök

Hetedik nap...új kedvtelések (ki szeretném próbálni a hímzést)

Üdv mindenkinek!

Ez a hetedik nap, hogy nincsenek itthon. Jelenleg Egerben tartózkodnak, a mai napi indulnak tovább Szilvásváradra. Azt hiszem megnézik az Ősember barlangját, bár édesanyám elmondása alapján arrafelé is rengeteg eső esett, így nem biztos, hogy annyira biztonságos volna megmászni az ösvényt a hegyre. majd eldöntik.

Bevallom, kicsit azért kezdenek hiányozni, hiába is élvezem annyira a "házaséletet". Nem s azt mondom, hogy otthonról hiányolom őket. Inkább az üzletekből. Ráébredtem mennyire összetett és nehéz munkát végez az édesapám, főként most, hogy már a koszorúkészítésbe is sikerült belekóstolnom. Magamhoz képest eléggé változékony vagyok. Egyszer úgy érzem, hogy mindenre képes vagyok, pörgök, kézben tartok mindent, rendezem a boltot, eredményesen kiszolgálom a vásárlók igényeit (ritkán távoznak üres kézzel). Máskor pedig úgy érzem, hogy összecsapnak a fejem felett a hullámok. De néhány óra múltán sikeresen kimászom a gödörből, és újra megy minden, mint a karikacsapás.  Holnapra van egy tizenöt szál fehér szegfűből álló virágtálam. Végül is... ha a koszorúkat ki tudtam tűzni, akkor ezzel is megbirkózom. Hétfőn pedig két újabb koszorú kitűzése vár rám. Hurrá! Újabb és újabb kihívások! Mi mástól is fejlődnénk, ha nem ezektől? Fogalmam sincs :-)

Tegnap újabb dolgot próbáltam ki a konyhában. Oké, nem éppen a szexhez van köze. ^^ Főztem. Na, még ez sem újdonság. Leegyszerűsítve a dolgokat, tojásos nokedlit készítettem. Eléggé leegyszerűsítve, az tény. Félkész zacskós nudlival :-) Jó, tudom, nem vagyok éppen kezdő háziasszony, de a nokedliszaggatás számomra szűz terület, és nem éppen fél tízkor szerettem volna ragacsos edényeket sikálni a tészta után. Majd egyszer "felnőtt felügyelete" mellett kipróbálom azt is ;-)

Most másabb dolgok foglalkoztatnak. Kedvet kaptam, hogy kipróbáljam a hímzést. Annyi ötletes kép kering a közösségi oldalon, melyen a tornacipőtől a sapkáig mindenen kalocsai hímzés van, hogy kedvet kaptam hozzá. Először csak próbálkozom. Valami semleges fölösleges anyagon. Nagyon régen egész ügyes voltam ezen a téren. talán csak fel kell frissíteni a tudásom. Van egy fehér magas szárú tornacipőm, amin nagyon szépen mutatna a kalocsai pirospaprika, vagy a hímzett rózsa. Meglátjuk mit tudok ügyesebben begyakorolni. Kihímezném néhány nadrágomat, szoknyámat, készítenék hajpántot és amit a Balatonon láttam, de sokalltam érte a  8900 forintot, az egy bikini volt. Tudom, hogy nagyra törő vágyaim vannak, de ez az az időszak, a nyár, amikor nincs akkora mozgás, és akár itt a boltban is tudok hímezni ^^ Szép látványt nyújtanék... Higgyétek el, hogy Szeptembertől már hiába akarnék nekiállni, a mindenszenteki készülődés miatt örülni fogok, ha hazaérve az alap teendőimet el tudom majd intézni. 
  Valamiért mostanság nagyon nagy divat lett a kalocsai és matyó hímzés a különböző ruhadarabokon. Félre ne értsetek, és pártolom a népművészetet és igenis, viseljük büszkén örökségeinket, mint a bocskai öltöny, vagy a hímzett ruha. Végre valamelyest felébredt az identitásunk. A büszkeségünk :-) És én is hordani szeretném magamon ezeket a mintákat. Este elő is keresem a régi kellékeimet. Bent pihennek egy dobozban. Megmutatok néhány képet miről is beszélek. Talán ti is kedvet kaptok hozzá :-)





  

2012. július 25., szerda

Hatodiknapi ingaeffektusok

Hatodik nap, hogy magunk vagyunk. Párom derekasan állja a sarat. Semmi gond. Nincsenek nagy terhek ránk, rám, vagy rá rakva. Szimplán azért érdemel kitüntetést, mert engem képes mostanában elviselni! El tudom mennyire idegesítő lehetek, amikor következetlen vagyok (Ezt szeretném, ne, várj, inkább ezt! Hozd ki a szalagokat. Ne, várj, majd én kimegyek érte... stb)
  Birka türelme van ennek az embernek. Hmmm.... zsák a foltját. Hozzám kell is a türelem! Főként most. Feszült vagyok. Idegbeteg és nyűgös. Legszívesebben hazamennék, bebújnék a takaróm alá és valami rágcsával a kezemben csak lesnék ki a fejemből. Igen, eltaláltad, menstruálni fogok. Mégpedig hamarosan, ami a jeleket illeti. Azt nem érzem, hogy puffadok, csak húz lefelé a hasam, ha valaki hirtelen mozdul, hangosabban szól a kelleténél, dudál, morog, döntésképtelen, tesze-tosza.... meg tudnám ütni! Tudom, hogy ismerős a dolog, akár még bólogathatsz is a monitor előtt ülve. Ráadásul a jobb oldalam érik, amikor agresszívebb szoktam lenni a kelleténél, s nem kis önuralomra van szükségem, hogy emberséges tudjak maradni. Bárkivel szemben. Legyen az egy vevő, egy kapkodó osztrák, a párom, vagy a családom bármely tagja.... esetleg valamelyik barátom... megtanultam az évek során, hogy hol van a határ. Inkább előre szólok és elnézést kérek, hogy amennyiben rosszul szólok.... indokolatlanul, azt nem ők váltják ki belőlem (legalábbis a családomnak és  barátoknak szólni szoktam, a vevőkre meg nem tartozik az ilyen!) 

 Oh, már eleve furán indult a nap. Éjszaka sokat forgolódtam. Rosszat álmodtam. Nem horrorisztikusat, csak baromira kellemetlent. Mondjuk úgy, hogy olyasmivel vádoltak meg álmomban, ráadásul nem is nekem, hanem Páromnak hadoválva telefonon keresztül, amit nem tettem. Ártatlan voltam az ügyben. Ilyet már jó ideje a valóságban sem cselekedtem. De az idegesítő, pszichopata hang csak nem hagyta abba a szapulást a vonal túlsó végén, s még Párom is nehezen fojtotta belé a szót. Ilyenekre emlékszem, hogy: - "Nyomatékosan megkérlek, hogy közöld a pároddal...", "Ha nem hagyja abba megbánja!"...
  Egyszóval.... szarügy! Ez olyan volt, még ha csupán álmodtam is, amikor mindenképpen rád akarnak húzni valamit, csak, hogy bántsanak, vagy félreértésből kifolyólag, de a másik fél mindezt képtelen beismerni.  Valahol ott szakadt félbe az álom, hogy éppen elégtételt akartam venni, de megriadtam és már nem tudtam vissza aludni. Azt hiszem nem is akartam. Bár odakint szürkeség és sötét volt, a vad eső dörömbölt az ablaktáblákon. De valahogy mégiscsak kikecmeregtem az ágyból, felhúztam a flanel köntösömet, mert hűvös volt a szobába és kicsoszogtam kávét készíteni. Nehezen indult be a nap. 

Folyamatos ingaeffektus van. Amennyi mértékbe pocsék dolog történik velem, mint például ma a fogorvosi látogatás, olyan mértékben hallottam kis történeteket és beszámolókat melyek megmosolyogtattak. Mégpedig az egyik kedvenc témámmal kapcsolatban ^^ Úgyhogy... most valahol itt tartok.

Zárás után nyelvórára megyek. Már szorgosan írom az angol nyelvű naplómat is, hogy gyakoroljak, Októberben lesz a nyelvvizsga. Óra után Párommal hazamegyünk, vacsorát készítünk (nekem csak lájtosat, tényleg diétázni szeretnék!), bedobok egy adag mosnivalót (ez még nem olyan biztos...idő függvénye), de azt biztos, hogy végre megmosom a hajam. Felér egy újjászületéssel!

^^ Joyo     

2012. július 24., kedd

Ötödik nap: kihívás sikeresen teljesítve!

Ez már az ötödik nap. Még bírjuk.... nem nyírtuk ki egymást ^^ És még mindig van két napra elegendő kajánk, hála a lábosnyi csilis babnak. Ami valami "különös" módon a hűtőben összeérve az alapanyagokkal, megpuhult! Erre Párom ébredt rá tegnap este, amikor vacsorára melegített magának. Lehet, hogy ez a titka. Mamám pedig tegnap megsúgta, hogy szórjak egy kis szódabikarbónát a főzővízbe, az segít a puhításban. Anyám! Micsoda praktikák! Mindig tanulok valami újat :-)
 A vendégség jól sikeredett. Erikát megkínáltam a csiliből, s bár elmondása alapján ő nagyon is szereti a csípős ízeket, ettől két másodperc alatt tüzet tudott volna adni a sárkánynak! 
  -Jó férfias lett - jött a vélemény, amint képes volt beszélni.
Megkínáltam a magamnak készített bruszkettából, ami kellően lehűtötte az ízlelőbimbóit.
  Szégyen-gyalázat, de mindenről beszélgettünk, csak a regényről nem. Ami nem is olyan biztos, hogy igaz, mert a témáink zöme érintette a mintaszemélyeket. Pletykáltunk.... na! Ahogy azt rendes nőkhöz illik. Letye-petyéink epicentrumában rendszerint három személy áll. Minden nő ilyen :-) Senki sem tagadhatja meg önnön természetét. Pletykálunk, kifigurázunk, van aki ok nélkül rossz hírét kelti másoknak, mert úgy akar saját hibáitól megszabadulni. Igen, ezek előfordulnak társadalmunkban. Bár konkrétan ettől az utóbbitól kiráz a hideg. Huh... és hányan megteszik... :-D Biztosan mindenki kapásból két példát képes volna megemlíteni a saját környezetéből.
 Ez van... emberek vagyunk :-)

 A mai idegeskedésem tárgya hála az égnek alaptalan volt. Ma készítettem el életem legelső koszorúit. És mindjárt kettőt csak úgy laza indításnak! Egyik rózsából, a másik gerberából készült. Izgultam. Rettentően! Ebben apám a király! Ő az isten! Én meg szorgalmasan jegyzetelek és tanulok mellette, ellesve a fortélyokat, hiszen tessék... ki hitte volna, hogy hasznomra lesz. Jobb, ha az ember több lábon áll. Hogy egy ismerősömet idézzem: "Mosolyból nem lehet megélni!" Vagy mégis? Oké, csak jól meg kell kombinálni egyéb extrákkal, mint például a lelkiismeretes munka, a jó minőségű áru, a barátságos kiszolgálás és a tiszta ápolt környezet. És, ha emellé a csinos eladólány még kedvesen mosolyog és beszélget, nos... ez vonzza a későbbi törzsvevőket :-) Szóval igaza volt, csak és kizárólag mosolyból nem lehet megélni. Közben járjon a kezed is, és végezz tevékeny munkát. Légy akár bolti eladó, vagy ügyfélszolgálatos kisasszony :-)

 Büszke vagyok, kicsit nőtt az önbizalmam. Ugyan bőven van még mit csiszolni a tudásomon, de felügyelet nélkül, magamra maradva kezdésnek jó volt. Mint amikor az embert karúszó és úszógumi nélkül bedobják a kétméteres medencébe, jó messze a parttól!


Hétfőre is sikerült rendelés gyanánt két koszorút felvennem. Talán, mire édesapám visszatér a nyaralásból, tovább tud tanítani, és már be is tudok neki segíteni. Még egy dolgot nagyon is el kell, hogy magyarázzon és mutogasson, mégpedig a tömítést. Azzal még vannak gondok. Tudom... a kisbaba sem gátfutással kezdte. :-)

Arról ábrándozom, hogy mikor hat után hazaslattyogok, nyugodtan tornázhatok egy kicsit, megmoshatom a hajam, és egy nyugtató lábfürdőt is vehetek, anélkül, hogy megzavarnának :-) Bár annak is örülnék, ha végre összebújhatnék a párommal. Amellett fáradt vagyok... közeleg a havim, ilyenkor minden nő ingerlékeny, fáradékony, zabolázatlan, "majd én azt tudom! - agybaja van! Na, valahol itt egyensúlyozom ezen a vékony kis határmezsgyén, mert ahhoz, hogy a vásárlók elégedettek legyenek, jobb, ha a fent említett bánásmódot és kiszolgálást kapják! Majd otthon a kondigépen kitombolom magam! :-)
 Az hagyján! De a mindenszenteki munka után beruházok abba a bokszzsákba és kesztyűpárosba. Nem csupán alakformáló, fogyasztó, zsírégető és egyéb szinonimák, de a saját kis lelki káoszaimat is ledolgozhatom rajta. Én is csak úgy tudok segíteni másokon, ha rendet rakok magamban is. Az inga egyre jobban szólongat engem. Születnek sorra az ingatáblák is. Talán szép lassan többen is fordulnak majd hozzám válaszért, segítségért, vagy csupán egy kis segítségért. Azt majd adja az Élet. 

 Most, mintha kicsit tompult volna bennem a karácsonyi hangulat. Bár beismerem, tegnap kikerestem a tavaly a virágpiacon és a Hétpettyesben készült fényképeket, s el gyönyörködtem, hogy micsoda színkavalkád, gömbök, formák, díszek és kompozíciók voltak fellelhetőek ott. Igaz, hogy kb öt hónap van még a készülődésig, na jó, addig csak négy... de attól még nagyjából összeállt a fejemben, hogy mit szeretnék véghezvinni az ünnepek során. Na jó, ezt inkább az illetékes karácsonyi blogba pötyögöm be.... ha kíváncsi vagy.... kattints át! ;-)

Szép napot!

Joyo 
     

2012. július 23., hétfő

Tízmilliószoros nap és konyhakaland

Helló mindenki, egy olyan napon, amit senki sem szeret! Hétfő van! És tudom, hogy tízmilliószoros nap, amikor is nagyon oda kell figyelni gondolatainkra, kijelentésinkre, vágyainkra és kívánságainkra! Ma ugyanis tízmilliószorosra sokszorozódtak a teremtő energiák! Itt az ideje megfogalmazni vágyainkra és mantrázni őket teljes meggyőződéssel, miszerint megérdemeljük és már éljük őket! Hajrá!
 Olyan, mint:
-biztos anyagi háttérrel rendelkezem!
-Boldog házasságban élek!
-Egészséges vagyok, a párom és a gyermekeim is azok!
-Jó fizetésű, biztos munkahelye van a páromnak és nekem is.
-Olyan munkát végzünk,  amit szeretünk csinálni.
-Van egy gyönyörű lakásunk, amit minden, a kényelmünket, szórakozásunkat és egészségünket biztosító módon berendeztünk!

... és így tovább! ^^

Na jó, kicsit azért a tegnapi napról is szeretnék mesélni, azon kívül, hogy elmerülnék a fejem búbjáig az ezotériában :-)
 Tegnap ugyebár Vasárnap lévén főztünk. Az a bizonyos "tökéletes sült krumpli" és csilis bab volt terítéken. Na már most... az bebizonyosodott, hogy van még mit tanulnunk a konyhában. Zsoltinak és nekem is :-)
 Ha valaki a videó után kedvet kapott, hogy szintén kipróbálja Jamie receptjét... saját káromon megtanulva megosztanám veletek, hogy baromi kevés zsiradékra van szükség a sütéshez! Én sajnos eléggé nyakon öntöttem olíva olajjal... az eredmény... kapott egy szárazabb kérget, az alja és a belseje pedig megfőtt! Hmmm... nem lett az a hú de ropogós kéreg rajta, melynek roppanása zene a fülnek! 

Jamie Oliver - Joyo   
1 : 0

Ami a csilis babot illeti... még mindig fogalmunk sincs, hogy meddig kell főzni a babot ahhoz, hogy kellőképpen puha legyen :-) És párom keze "kicsit" megszaladt ami a borsozást illeti, így olyan szinten erős lett, hogy komolyan leizzadtam a 22 fokos lakásban. 
 Semmi gond, mindenből tanulunk! Legközelebb már tudni fogjuk :-)

Terveim között szerepel a specialitásom, a húsos rakott palacsinta, ami melegen és hidegen is finom. Azt még sosem rontottam el :-)

Emellett még mindig rajtam az ünnepi hangulat. Nem tudom el fog-e múlni... Ha van még olyan elvetemült, mint én magam, akkor ajánlom figyelmébe az ünnepi blogot és a facebook oldalt :-)

Ma Erika barátnőm jön hozzám vendégségbe. Elvileg a regényről is folytatunk diskurzust, és reményeim szerint ez a beszélgetés majd átlendít a holtponton. Jó volna. Kívánkozik ki belőlem a történet, de egyszerűen nem talál utat!.... :-( Erikám segíts!!!

Shopie mondott néhány jó ötletet, ezen valóban el ehet indulni, innen köszönöm neki. De a jelenlegi tényállásból kéne tovább billenteni a sztorit... Ígérem, hogy igyekezni fogok :-)

Szép napot!

2012. július 22., vasárnap

Harmadik nap, mint főállású háziasszony

Ez immár a harmadik napunk kettesben. Nem nevezném furcsának, nem is annyira különös, vagy szokatlan. Talán majd a következő hét vége felé fogom a szüleim hiányát igazán érezni, mert már volt olyan, hogy néhány napra elutaztak. De egyenlőre napközben mind a ketten dolgozunk, zárás után heti kétszer nyelvórára battyogok, aztán ha kell bevásárolok majd sütök valami vacsorát és beájulok az ágyba. Tegnap este, vagyis inkább éjjel volt az első alkalom, mióta nincsenek itthon szüleim, hogy egymáshoz jutottunk. 

Tegnap végre hódoltam az egyik kedvtelésemnek, a sütemény sütésnek. Bizony, végre alkottam a konyhában. Mégpedig csokoládés, fahéjas, gyömbéres, szerecsendós muffint, melyeket a nagyapám által szedett fekete szedrekkel dobtam fel. Bár egy picivel több szódabikarbónát tettem bele, mint kellett volna, azért nagyon finom lett. Picit kiestem a gyakorlatból. De a vacsorára készített rizs és rántott gomba már kimondottan jól sikerült. Ma "tökéletes sült krumplit" fogok készíteni. Nem, nem én vagyok nagyképű, nem. Csupán ez a neve. Jamie Oliver műsorát néztem délelőtt a Spektrum televízión, és onnét az ötlet. Gondoltam ezt én is meg tudom csinálni (aztán majd kiderül igazam volt-e.) ^^  
 Rájöttem, hogy nyár derekán, már-már a vége felé nem csak nekem jut eszembe a Karácsony. Rendszeres olvasóimnak és ide látogatóimnak ez már nem furcsa. De több rajzfilm csatornán felfedeztem, hogy ilyentájt megszaporodnak az ünnepi jellegű részek levetítése, és még Jamie Oliver sorozatából is a karácsonyi szériát adták le, amikor bekapcsoltam a zajládát! Ez megmosolyogtatott! Nem vagyok őrült!
  Hogy miét is? Már létre hoztam a Karácsony Fan-klub (minden, ami Karácsony) című blogomat, és ehhez már üzemel a facebook-os oldal is, ahol szívesen látom a karácsony-kedvelőket ötlet börzére és közös várakozásra. Bár az biztos, hogy az igazi "őrület" csupán Szeptember végétől fog beindulni, amikor már a nappalok is rövidülnek, az időjárás egyre hűvösebb (bár jelenleg is 16 fok van Sopronban!) 
 Addig azért még, ha az időjárás végre megengedi, szeretnék strandolni, napozni, úszni, hiszen még csupán Július 22-i van! Még nem állhat be az Ősz!!! Képtelenség! Alig bújtam nyári ruhába! Végre nem vagyok megkötve hétvégén a munka miatt, nyugodtan kilátogathatnánk párommal a Tómalomra, vagy a Fertő tó strandjára! Hihetetlen ez a szélsőséges időjárás.   

Jamie Oliver receptje:          

2012. július 19., csütörtök

Már magunk vagyunk

Sziasztok!

A szüleim hivatalosan is elindultak nyaralni. Első megálló Balatonlelle, egy éjszakát ott töltenek, majd indulnak tovább Villányba. Apám azt mondta, majd mindig valamelyikük felhív, hogy merre járnak :-) Szép helyeket terveztek be, idővel kíváncsi leszek a fényképekre. :-)

Tegnap már én is bújtam az internetet, kíváncsi voltam, hogy milyen lehetőségek vannak autóbuszos körutazásokra, akár Olaszországba, akár Görögországba. Találtam néhányat, mégpedig egész jó áron. Párommal már beszélgettünk róla, hogy jövőre el kellene utaznunk egy vagy két hétre :-) Mind a kettőnknek tetszett az ötlet :-) Volt esetleg valaki már hasonló körutazáson? Mik a tapasztalataitok? Jó volt? érdemes? Strandolni azért lehet, ha már egyszer mediterrán országba utazom? Az út milyen volt? 
Egyenlőre ezt a két helyet néztük. Ezek érdekelnének. Nyilván Horvátország is gyönyörű, mégsem vonz annyira. Nem tudom miért.

Újabb előrelépést tettem az ingatudományom ügyében. Alkottam és megtisztítottam egy táblázatot is, mely elég nagy segítséget nyújt az összetettebb kérdések megválaszolásában. Egyre kíváncsibb vagyok, hogy mi a Sors terve velem ezen a téren. Már megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy saját táblázatokat is készíteni fogok az élet különböző területeiről. Sablonokat már találtam hozzá, de úgy valóban sokkal hatásosabb, ha a saját kezemmel készítem, nem pedig csak letöltöm valahonnan. Hajrá, hajrá! :-)

Ma kezdődik "felnőtt" életem első napja a 20-ból. Zárás után elsétálok angol órára, azután pedig az Interspárba, mert néhány dologra szükség lesz :-) Mint például fogkrém, kenyér, vaj, fokhagyma... gondoltam pirítóst készítek, de a fogkrém senkit se tévesszen meg! ;-) Szimplán csak kifogyott :-D

Ma végre vettem fekete áfonyát a közeli zöldségesben! IMÁDOM! Amellett, hogy rengeteg vitamint és ásványi anyagot, antioxidánst tartalmaz, még finom is! Nagyon jó rák és daganat megelőző.

A fekete áfonya sok hasznos összetevője mellett tartalmaz neomirtillint más néven növényi inzulint, valamint olyan karotinoid vegyületeket, melyek javítják az éjszakai látást. Fogyasztása javasolható diabetes-, felső légúti megbetegedések-, epe-húgykő-problémáknál, reuma, ekcéma, pszoriázis, ateroszklerozis, vérnyomásproblémák esetén.
Az áfonyák festékanyagai az antioxidánsok, amelyeknek védő hatásuk van olyan betegségekkel szemben, mint a rák, a szív-és érrendszeri betegségek. Az áfonya gyümölcssavakat, cukrot, pektint és A-, B- és C-vitamint tartalmaz. Kiemelkedően magas a kálium tartalma. Ugyanakkor található még benne kalcium, vas, magnézium, mangán, cink, kén, foszfor. Tudományosan is elfogadott szer a látószerv különféle betegségeire. A-vitamin tartalma révén a farkasvakság gyógyítására szolgáló gyógyszer alapanyaga, valamint baktériumölő hatással is rendelkezik. 
 
 Egyszóval... pihenek én is! :-) Azon gondolkodom, hogy mi legyen a vacsora. Valószínűleg maradok a pirítósnál, csak egy kicsit felturbózom. Azt a bizonyos bruscettát fogom elkészíteni, amit nem is olyan régen találtam a Nosalty.hu-n :-)

Remélem, hogy a tegnapi új fejezet elnyerte a tetszéseteket. Tényleg kíváncsi volnék :-)
Legyen nagyon szép napotok!

2012. július 18., szerda

Fejlődés és újabb fejezet

A mai nap egyenlőre nagyon vegyes. Délelőtt temetésen voltunk. Nagyon sokan tiszteletüket tették. Mi inkább tisztes távolból róttuk le tiszteletünket az elhunyt emlékére. Mindenki tudja, hogy a Világ nem áll meg, de akkor is nagyon nehéz még felfogni, hogy nincs többé. 

Na jó, nem akarom, hogy a bejegyzést teljes búskomorság itassa át. Magunkban feldolgozzuk.

Amióta Hétfőn ott voltam azon a bizonyos családállításon, valami nagyon beindult bennem. Mintha egyre inkább körvonalazódna bennem, hogy merre tovább, mire vagyok rendelve. Vonz az inga, vonzom a bajban lévő embereket, azokat, akik megakadtak, megrekedtek. Hozzám fordulnak beszélgetni. Talán, ha az ember nem is mutat rá, hogy mit csinál a másik rosszul, egyszerűen csak finoman rávezeti, s megvárja, hogy Ő mondja ki a megoldást, akkor nagyon sok mindent el tudunk érni. 
  Az elmúlt másfél hónapban sok volt a nehéz energia. A Pilis, a Nagyboldogasszony kápolna, Holdvilág-árok, a 20 km-es megerőltető túra lelki beavatása, a sok blokkoldás és sírás... mind elindított valamit. Azóta jobban működik az inga a kezemben... például Erika barátnőmnek sokat tudtam vele segíteni. Válaszokat adni a kérdéseire, s eddig szép számmal igaznak bizonyultak a hegyikristály válaszai, vagy éppen előrejelzései. 
 Mi van, ha valóban ez az én utam? Segíteni? Békéltetni? Segíteni túllépni? Megbékélni? Egy üzenet szerint legyek a béke hírnöke. Mintha az eddigi életem másról sem szólt volna. Majd mutatják az utat, és tudni fogom, hogy mit kell tennem...

Holnaptól három hétig ismét magunk vagyunk párommal. Újabb lehetőség arra, hogy megtapasztaljuk milyen kettesben élni, vezetni és rendben tartani a háztartást. Jó lesz, én már várom. Azon kívül három hétig én irányítom a boltot. Még azt is elterveztem, hogy időt és pénzt spóroljak, reggelente kerékpárral járok dolgozni. Így legalább még edzésben is maradok. A pilisi nyaralás után még fogynom is sikerült, 68.1 kg vagyok. Ha ebben az ütemben és szellemben folytatom, talán Augusztus végére elérem a kívánt 66 kg-ot. Most, hogy egyedül leszek otthon is egy darabig, még rendes köredzést is tudok tartani. Kerékpárral megyek bevásárolni, este Leg Magic továbbra is, és végre letöltöttem a Fit labda pilátesz videót. Az aztán alaposan megdolgoztatja az ember izmait! Nem beszélve arról, hogy három hétig én szabályozom az otthoni menüt.

Szorítsatok, hogy jó kis házi tündérke legyek :-)

Ráadásul lesz időm alkotni. Ez remélem jó hír azoknak, akik olvassák a regényt. Ennek örömére máris feltöltök egy újabb fejezetet. Remélem örültök, és véleményt is mondtok róla. Köszönöm ^^

"A koncert

  -Nem, nem erőltettem a dolgot – mondtam Patríciának a telefonba másnap délelőtt.
  -Nem azt mondtad, hogy ha törik, ha szakad, de lefekszel vele?
  -De igen, valóban ezt hangoztattam. De ahogy ott ültünk és elmesélte, hogy mi történt, valahogy nem éreztem azt a késztetést, hogy rámásszak. Nem tudom, hogy miért. Pedig annyira rákészültem. Még fehérneműt is vettem. Dögös voltam. Igazán dögös.
  -És az ő reakciói? – érdeklődött barátnőm.
  -Megdícsért, végig mért, de semmi más. Biztos vagyok benne, hogy tetszettem neki. Sőt, ő maga mondta, hogy szexuálisan vonzó vagyok a számára, de mégis a keresztény szűz csajt választotta. Ilyen az én formám. Úgy tűnik, most azok a nők mennek ki a divatból, akik már nem érintetlenek. Korábban azért nem mertek kezdeni velem, mert szűz voltam. Most azért, mert már nem vagyok az. Ki érti a férfiakat – morogtam az ágyban fekve.
  -Ne fújd fel ennyire. Legalább már tudod, hogy hányadán állsz vele. Emiatt szenvedtél hónapokig, nem?
  -De igen. Igazad van. Elég a siránkozásból. Talán vennem kellene a Sors eléggé egyértelmű jelzéseit, és engednem, hogy Nemes Krisztián udvaroljon nekem – mosolyogtam.
  -Hát ő…
  -Mi van?
  -Nem tudom, hogyan mondjam, szóval tegnap este találkoztam Krisztiánnal az étteremben.
  -Igen, tudom, hogy randija volt.
  -Honnan?
  -Ő maga mondta nekem. Én készítettem a csokrot a partnerének – mélyet sóhajtottam. Beismerem, rossz volt mindezt elképzelni. Krisztián egy másik nővel vacsorázott. Ráadásul ugyan ott, ahol egy nappal korábban velem volt. Cudar dolog!
  -És mit tudsz még? – érdeklődött Patrícia óvatosan.
  -Csak annyit, hogy korábban már ígéretet tett, hogy találkozik azzal a nővel, és amit megígér, azt be is tartja. Hüm… és te mit tudsz? – szegeztem neki a kérdést. 
  -Nem sokkal többet, mint te. De láttam az egészet. Nos… tisztelem a türelmét annak a férfinak. Ha jobban belegondolok felért egy kabaréval az egész este.
  -Mesélj – izgatottságomban felültem az ágyban. – Kíváncsi vagyok.
  -Nos… Este nyolc körül érkeztek. Esküszöm, hogy ekkora felhajtást csak rendezvényekkor láttam eddig – kacagott Patrícia. – Izabella úgy rendezkedett, mintha minimum ő volna a tulajdonos. Több virágot, a legfinomabb bort, vörös gyertyát az asztalra, az asztaluk közel legyen a verandához. Szegény Marci csak kapkodta a fejét, próbált neki segíteni, győzködte, hogy a munkatársak nagyon is jól tudják, hogy mi a dolguk. De Izabella hajthatatlan volt.
  -Milyen volt a lány? – kíváncsiskodtam tovább, mert Isten látja lelkemet, Izabellára abban a helyzetben magasról tettem. Pedig jobban kellett volna figyelnem a részletekre. Akkor, abban a pillanatban túlbuzgóságnak, és Marcellnek való imponálásnak véltem a hallottakat. Sokkal jobban érdekelt Krisztián tegnapi vacsora partnere.
  -Mint Izabella, csak szőkében.
  -Egy az egyben?
  -Egy az egyben – jött a megerősítés. – Hosszú szőke haj, nem festett, hanem igazi. Kerek, babaarc, vékony alkat, de cipő nélkül még nálam is alacsonyabb lehet. De tegnap valami dögös platós talpú fekete magas sarkú cipőt viselt egy denevér ujjú fekete mini ruhával.
  -Vélemény? - kérdeztem.
  -Szerintem utálnád.
  -Az biztos. De a te véleményed?
  -Én is utálnám – biztosított barátnőm a vonal túl végéről. – Nem volt valami meghitt este. Igaz, hogy sok mindent nem hallottam, mert távol ültek tőlem és elég nagy volt a pultnál is a forgalom, de Krisztián arcmimikájából ítélve, egészen máshol járt, bár igyekezett udvarias lenni. Az a gyanúm, hogy autóval jöhettek, mert Krisztián nem fogyasztott alkoholt, pedig Izabella elég sokszor az orra alá nyomta a ház legjobb borát. Mindig visszautasította. Na… ott láttam először, hogy kezd kijönni a sodrából.
  -Van saját autója? – csodálkoztam.
  -Úgy tudom, hogy van.
  -Engem taxival vitt – csodálkoztam.
  -Lehet, hogy szervízben volt. Nem olyan meglepő.
  -Igazából csak azért csodálkozom, mert még mindig nem tudok valami sokat róla. Azt sem tudom hol és mit dolgozik, mit szeret, mi a hobbija. Furcsa. Rejtély ez a férfi – néhány pillanatig elgondolkodtam. Talán túl sokáig is, mert Patrícia vadul hallózni kezdett. – Itt vagyok nyugi. Folytasd, kérlek.
  -Nagyon nincs mit folytatni. Ettek, táncoltak, főként hármasban beszélgettek, mert Izabella lépten-nyomon ott volt az asztalnál. Krisztián olyan kilenc, fél tíz magasságában odajött a pulthoz. Láttam rajta, hogy eléggé eltompult az agya a fáradtságtól. Elmondása alapján már alig várta, hogy hazavigye Ivettet. Elfáradt tőle, és másnap korán ment dolgozni. Zizu jött érte tíz perc után, hogy visszavigye az asztalhoz. És közben elég csúnyán nézett. Szerintem nem nagyon lőnék mellé, ha azt állítanám, ő szervezte meg a randit. Kinézem belőle. Amilyen akaratos.
  -Az ő dolga. De végül is semmilyen intim dolgot nem láttál közöttük a vacsora alatt? – kérdeztem egy vállvonás kíséretében.
  -Talán a táncnál. Ivett nagyon simult hozzá. Bevallom, tényleg nem nagyon tudtam figyelni. Szombat este mindig nagy a forgalom nálunk. Ne haragudj.
  -Semmi gond. Végül is mindegy. Elvégre nem járunk. Csak egy randink volt eddig.
  -Na! Akkor az most már randinak minősül?  - kapott el Patrícia. Végül is… lépten-nyomon azt hangoztattam, hogy nem randiztunk Krisztiánnal. Kezdtem belekeveredni a dolgokba, és nagyon nem tetszett.
  -Már magam sem tudom, hogy minek minősül. Jól éreztem magam vele. És jó volna megismételni.
  -Na végre! – sóhajtott fel barátnőm. – És most, hogy Ákos végre végérvényesen baráttá léptette elő magát, amiről remélem valami papírt is írtatok, hogy még véletlenül se rágódjatok a dolgon, vagy nehogy újra smároljatok, szabad az út, hogy valami normális kapcsolatot létesíts. Amióta csak ismerlek, ez az egy rendes randid volt.
  -Igazad van. Holnap fel is hívom Krisztiánt. Talán ő sem akar többet Ivettől – sóhajtottam.
  -Abban erősen kételkednék – kacagott Patrícia.  

*****

  Este kilenc órakor kezdődött a koncert. Elég sokan eljöttek. Főként ismerősök, de néhány idegent is láttam, akiknek a kiragasztott plakátok keltették fel az érdeklődésüket. A zenészek már készülődtek. Ákost a hangfalak mögött találtam meg, amint éppen gitárját hangolta. Feltűrt ujjú fehér inget viselt, melyet összegombolatlanul hagyott, így látszódott az alatta lévő sütőtök színű póló. Ez az összeállítás remekül kiemelte bőrének sötét méz színét. Jobb csuklóján bőrből és különböző fagyöngyökből font karkötőket viselt, melyek legalább öt-hat centi szélességben takarták a kezét. Nyakában egy, még régebben tőlem kapott nyakláncot hordott. Nagyon régen nem láttam már rajta. Véletlen lett volna, hogy éppen erre esett a választása? Némán figyeltem egy ideig a fából faragott négy centiméteres medált, mely a Nap és Hold összeolvadását ábrázolta. Amikor megvettem neki, még volt valami rejtett jelentése, amit nem értett, vagy nem is akart megérteni. Ő húsz éves volt, én még csupán tizenhét. Túl bonyolult lett volna. De az emlékek feltódultak. Igyekeztem elhessegetni őket, s inkább Ákos étcsokoládé színű szemeire koncentráltam. Vállig érő haja be volt fonva. Jól állt neki. A sötétzöld farmer és a hasonló színű tornacipő is. Végre észrevett.
  -Szia Magda. De örülök, hogy itt vagy – lelkendezett, s két puszival üdvözölt. Édeskés illata körülfont, s megkondított bennem valamit, amit az előző napi beszélgetésünk után már nem lett volna szabad.
  -Megígértem. És kíváncsi vagyok az együttesetekre.
  -Én pedig a véleményedre – kacsintott.
  -Ákos gyere, mindjárt kezdünk – szólt neki a dobos.
  -Koncert után megkereslek – kacsintott, majd hangszerével a kezében, csatlakozott társaihoz.
Én a bárpultnál találtam magamnak helyet. Felültem a forgós székre, s rendeltem magamnak két deci édes fehér bort. A koncert elkezdődött. Tapsoltam, amikor úgy éreztem, ringatóztam a zene lágy dallamára, mosolyogtam a szövegeken. Hol lírai, máskor csípős és lázadó volt a hangulat, de Isten rá a tanúm, nagyon élveztem. A második pohár bor után már lehunyt szemmel hallgattam. Volt azonban egy kellemes, már majdnem szerelmesnek mondható dal a természetről, amit Ákos énekelt egyedül gitárszólóval, csak néha-néha egy-egy ütemnél csatlakoztak be a társai. Figyeltem őt. Láttam mennyire benne él a zenébe, hogy hosszú ujjai szinte külön életet élve pengetik a húrokat. Szemei lehunyva. Tekintetem arra a bizonyos medálra siklott, s az emlékek újra feltódultak. S vele együtt az érzések is. Talán csak a zene miatt. A gitár és a hangja hatására… de egy pillanatra láttam magunka összefonódva, szenvedélyesen vonaglani, s ez a kép úgy ért, mintha homlokon pöcköltek volna. Sok energiámba telt mire újra a Napot és a Holdat láttam magunk helyett! Te jó ég! Rápillantottam a kezemben lévő kiürült boros pohárra. Nem kellene többet innom. Kezdek érzelgős hülye picsává válni!
  -Neked tetszik a zene? – valaki mellém könyökölt a pultnál. Magas volt, fekete hajú, széles vállú. Valahonnan ismerős volt az arca. Talán a városban láttam már valahol. Feszülő fehér póló és gyárilag szakadt világos farmernadrágot viselt, márkás tornacsukával. Nem úgy nézett ki, mint aki sűrűn megfordul egy alternatív zenei koncerten. A dübörgő techno, a sűrű cigarettafüst és a villódzó fények világa sokkal jobban illett hozzá.
  -Igen, tetszik – bólintottam.
  -Aham – bő szókincs. – Am… még sosem láttalak itt.
  -Talán mert most vagyok itt először – válaszoltam.
  -Gondoltam, mert nekem ez a törzshelyem, és a szép nőket rendszerint megjegyzem magamnak.
  -Köszönöm. Ezt bóknak veszem.
  -Annak is szántam. Meghívhatlak egy italra?
  -Nagyon kedves, de mára szerintem befejeztem az alkoholfogyasztást – ráztam a fejem.
  -Miért? Én ezt a zenét csak itallal bírom ki – csóválta a fejét a srác. – Neked mi tetszik benne?
Vállat vontam. Túlságosan is kegyetlen döfés lett volna, ha azonnal kibököm, hogy nagyon jól ismerem az énekest.
  -Szeretem az alternatív zenét.
Ő végignézett rajtam.
  -Végül is… nem tűnsz diszkó macának – jó megfigyelőképességgel rendelkezett a fiatalember. Körülbelül húsz évesnek saccoltam. Nem többnek. Furcsán is éreztem volna magam, ha a drapp színű lenvászon nadrág, a bő ujjú, lenge fehér alapon zöld virágokkal hímzett lenvászon blúz és a lapos sarkú barna bőrszandál azt a benyomást kelti másokban, hogy élek-halok a dobhártyaszaggató techno zenéért! Hosszú hajamat egy fából készült csattal igyekeztem kontyba szelídíteni. Konszolidáltan néztem ki. Nem akartam túlzásba vinni, elvégre mindenféle hátsószándék nélkül mentem a koncertre. Csupán csak szerettem volna jól érezni magam. Így meg is lepődtem, hogy a címlaplány típusú nőkhöz szokott srác szóba elegyedett velem. Micsoda meglepetés! 
  -Köszönöm, hogy nem nézel annak. Ezt is bóknak veszem – mosolyogtam.
  -Tudod, eléggé meglepett, hogy itt ilyen koncertet engedélyeztek. Mégis mi ez? – biccentett a színpad felé.
Fejemet kicsit oldalra biccentettem.
  -Te most komolyan azt hiszed, hogy imponálni fogsz nekem, ha fikázod a zenét, amit szeretek?          
 Azt hiszem ezzel megleptem, ugyanis elhallgatott. Azt hiszem zavarba jött. Közben fel sem tűnt, hogy a zene elhallgatott és a nézők serege már sűrű, kitartó tapssal jutalmazza az „Egy történet margójára” nevű együttes produkcióját. Ekkor Ákos lépett mellém, és ölelte át a vállam.
  -Gyere Magda, csatlakozz az utó buliba. Iszunk a sikerünkre.
  -Örömmel – bólintottam, s búcsút intve a srácnak, leültem Ákos mellé a fehér sarokgarnitúrára, ahol az együttes többi ragja és kísérőik már helyet foglaltak.

*****

Lassan elmúlt tizenegy óra, éjfél, én megittam még kétszer két deci fehér bort, mire a csapat már hígult. A szombathelyi fiúk visszatértek a szállásukra, Ákossal pedig hazafelé sétáltunk.
  -Ki volt az, akivel éppen beszélgettél a pultnál? – kérdezett rá végre Ákos. Éreztem, hogy egy ideje már fúrja az oldalát a kíváncsiság.
  -Fogalmam sincs. Nem mutatkozott be – vontam vállat.
  -Mit akart?
  -Azt hiszem felcsípni – kacagtam fel, ahogy eszembe jutott a sötéthajú fiú esetlen furcsa próbálkozása.
  -Miért nevetsz?
  -Semmi. Csak aranyos volt. Ennyi.
  -Értem. Még sosem láttam, hogy bárki is rád hajtott volna – mondta Ákos. – És mi a helyzet azzal, akit tegnap említettél?
  -Elvileg holnap fogunk találkozni – mondtam.
  -Értem – jött a csendes válasz.
Időközben Ákos megállt egy épület előtt, ami valamiféle raktárnak tűnt. Nem tudtam beazonosítani, ahhoz túlságosan is gyér volt a megvilágítás az utcán.
  -Hol vagyunk? – kérdeztem.
  -Az itteni próbateremnél. Csak szeretném letenni a gitáromat. Gyere be nyugodtan. Megmutatom hol szoktunk próbálni.
 Beléptem utána a helyiségbe. Ő valahol felkapcsolt egy gyér lámpát, s a szemeim elé tárult az a körülbelül huszonöt négyzetméteres hely, ahol néha próbálni szoktak, ha a városban tartózkodtak. Hangfalakat láttam egymáson, vezetékek hevertek szanaszét a földön.
  -Itt szoktak állni a hangszerek. Holnap délelőtt hozzuk vissza őket autóval – magyarázta Ákos.
  -Értem. Akkor ezért a sok vezeték.
  -Igen. Az erősítés miatt – mosolygott a srác. – Kérsz valami üdítőt. Még hűtőnk is van – bökött a kis fehér masinára a fal mellett.
  -Igen, elfogadom. De valami alkohol menteset, ha lehet. Kicsit szédül a fejem a sok bortól – mosolyogtam és leültem a kicsit viseltes zöld kanapéra, ami elvileg szemben helyezkedett el a hangszerekkel. Nyílván a próbát hallgató közönség részére volt fenntartva. Sokáig nem ücsörögtem. Sokkal jobban izgatott Ákos gitárja, mely már a helyén pihent. Oldalra pillantottam. Vendéglátóm éppen félig eltűnt a kis jégszekrényben, így vettem a bátorságot és végigsimítottam a karcsú, fekete hangszeren. Az anyag hűvös volt és kemény, mégis selymes. Vajon milyen lehet vele játszani? Milyen, amikor az ember gyönyörű dallamokat csihol ki belőle? Ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, s ujjaim rátévedtek a húrokra, melynek nyomán, valami artikulálatlan zagyvaság sikoltott fel belőlük. Hátra kaptam a kezem. Na persze hozzáértő kezek kellenek hozzá!
  -Ne add fel. Én is évekig jártam külön tanárhoz, hogy megtanuljam. És nem csak az a heti három óra, hanem rengeteg otthoni gyakorlás is szükséges hozzá – mosolygott rám Ákos, miközben felém sétált, majd átnyújtotta a kis félliteres szénsavmentes ásványvizet.
  -Láttam mennyire benne élsz a zenében, amikor játszol. Ostobán hangzik, de olyan, mintha… nem is tudom, tényleg ostobán hangzik.
  -Na. Mond csak nyugodtan. Előttem sose szégyelld magad.
  -Mintha meditálnál. Egy teljesen más tudatállapotba kerülsz olyankor. Más leszel.
  -Más?
  -Igen. Más. Sokkal határozottabb, szenvedélyesebb.
Ő még mindig mosolygott, majd felemelte a gitárt az állványról.
  -Gyere, megmutatom, hogyan kell.
Leült a kanapéra és maga mellé mutatott. Miután helyet foglaltam mellette, a kezembe adta a hangszert és megmutatta hogyan fogjam meg. Bal kezem ujjait elrendezte a gitár nyakán, saját ujjait az enyémekre csúsztatta, s úgy fogta le a húrokat. Mellkasa finoman a hátamnak nyomódott. Lélegzetvételei a tarkómat simogatták. Édes illata ismét körülfont, akár csak a teste. Bár nem tolakodóan, azt hozzá kell tennem. Csak finoman, óvatosan.
  -Most húzd végig az ujjaidat a húrokon – szólt halkan. Beleborzongtam a forró lehelet érintésébe, de pendítettem. Kellemes dallamot csaltam elő a gitárból. Ákos fogást váltott, most más húrkombinációt fogott le az ujjaimmal. Ismét pendítettem, újabb fülbemászó szólam csendült. Mosolyogtam.
  -Mennyivel másabb így – mondtam.
  -Igen – mondta csendesen. A következő pillanatban testem megmerevedett, izmaim megfeszültek, s még a lélegzetem is elakadt, mikor forró száját megéreztem nyakam ívén, amint finom csókot lehelt a bőrömre. Újabb csók, újabb kéjes hullám a gerincemen. Ezernyi gondolat tódult a fejembe, de mindet elfeledtem azon percen, mikor testét jobban az enyémnek nyomta, s a gitárt letette a földre. Felszabaduló kezeimmel azt sem tudtam hirtelen, hogy mit csináljak. Ő azonban nagyon is tudta, hogy a sajátjaival mit tegyen. Ujjai a hasamra csúsztak, majd lassan elindultak felfelé, míg el nem érték a melleimet. Felnyögtem. Testem a hónapok során már pattanásig feszült az elfojtott vágyaktól. Ákos olyan dolgokat tett velem, melyeket azelőtt soha. Finoman felfedezte a testemet, lassan, centiméterről-centiméterre. Fejemet lassan oldalra fordítottam, s beszívtam hajának illatát. Ajkai végül megtalálták az enyémeket, s a csók, mely puhán, finoman indult, egyre jobban megtelt szenvedéllyel. Nyelvünk érzéki táncba kezdett, ahogy közelebb húzott magához, és belesimultam az ölelésébe. Egyik keze besiklott a lenvászon blúz alá, s apró köröket rajzolt a bőrömre az ujjaival. Amikor elért a melleimig, s besiklott a merevítő alá, önkéntelenül is felnyögtem. Akartam! Ennyire talán még semmit sem akartam a világon, mint azt, hogy Hanzséros Ákos szeretkezzen velem, meztelen bőre az enyémnek simuljon, s testével teljesen kitöltse az enyémet. Még a gondolat is annyira feltüzelt, hogy intim izmaim görcsösen összerándultak és újra felnyögtem. Finoman úgy forgatott, hogy hamarosan alatta találtam magam amint éppen a blúzt húzta le rólam. Pupillái teljesen kitágultak a vágytól, ettől szemei még feketébbnek tűntek. Gyönyörűnek találtam, ahogy felettem támaszkodott. Fekete szemeivel végig pásztázta a testemet, mintha minden egyes porcikám emlékét meg akarná őrizni. A fehér inget én is letoltam a vállairól, kibújni már ő maga bújt ki belőle. A pólót már ő vetette le. Ujjaim annyi év után végre szabad utat kaptak, s felfedezhettem milyen mézszínű bőrének tapintása, mennyire forró és ruganyos, ahogy ráfeszültek a szálkás izmokra. Néhány pillanat múlva feltérdelt és húzott magával. Megkért, hogy álljak fel. Először nem értettem, s bár vonakodva, de engedelmeskedtem. Először bolond módon azt hittem, hogy újra meggondolta magát, de csak a nadrágot, a szandált és a melltartómat vette le rólam. Ahogy a kapoccsal babrált, ráhajolt a nyakamra, s mélyen beszívta a bőröm illatát, majd finoman ajkai közé szívta nyakam érzékeny bőrét, s megnyalta. Újra felnyögtem. Képtelen voltam a gondolkodásra. Egyetlen élő, eleven idegvégződés voltam. Lábaim remegtek, ahogy az utolsó ruhadarabot, az alsóneműmet is lehúzta rólam. A csatot már magam vettem ki a hajamból és dobtam félre. Ha nem tudtam volna, hogy mekkora vágy éghet a tekintetemben, az ő arcáról le tudtam volna olvasni. Minden könnyedség, minden mosoly eltűnt az arcáról. Elkaptam a kezét és magammal szembe állítottam. Számat az ő szájára tapasztottam, míg igyekeztem kioldani a kettőnk között lévő utolsó akadályt, nadrágjának övcsatját, hogy végre én is láthassam őt úgy, ahogy Isten megteremtette. A csat engedett, a kezemmel csak egy kicsit kellett löknöm rajta, s az anyag lecsúszott. Ákos akkora szenvedéllyel ölelt magához, olyan szorosan, mintha keresztül akart volna hatolni a bőrömön. Köréje fonódtam, addig csókoltam, haraptam a száját, míg meg nem éreztem a vér ízét a számban, csak azzal nem voltam tisztában, hogy az övé, vagy az enyém-e. De akkor ott nem is igazán érdekelt! Éreztem a kettőnk közé nyomódó férfiasságát, ujjaimmal körül fogtam, s csak akkor tudatosult bennem, hogy mekkora valójában. Egy pillanatra megdermedtem, de ahogy megmozdult az ujjaim között, forrón lüktetve, agyamra ismét lila köd telepedett, s már nem akartam mást, mint magamba fogadni.
 A kanapéra lökött és fölém mászott, kezeit a csípőm alá csúsztatta, s igyekezett előre nyomulni, de méreténél fogva nehezebben ment neki. Rá mosolyogtam, majd finoman eltoltam magamtól, hogy az ölébe mászhassak. Testem ívbe hajolt, szám elnyílt, s még a szemeimet is le kellett hunynom, mikor lassan ráereszkedtem. Pedig a szemeibe akartam nézni közben. Velem együtt ő is felnyögött. Kiéhezett testem magába nyelte, semmit sem hagyott. Ujjai a csípőm húsába mélyedtek, olyan erősen, hogy biztos voltam benne, nyoma fog maradni, de nem érdekelt. Szédültem a rám törő hullámoktól, melyeket ösztönösen meglovagoltam. Körmeimet én is belevájtam a vállaiba. Ugyan úgy nyomot akartam hagyni rajta, ahogy ő tette. Egyik keze a derekam köré fonódott, hogy szabályozza a ritmust, másikkal a hajamba markolt, s a csuklója köré tekerve hátrarántotta vele a fejemet úgy, hogy a nyakam megfeszült. Meglepetésemben felsikoltottam. De ez nem fájdalmas sikoltás volt. Olyan hang, amit már nagyon régen szabadjára akartam engedni! Olyan hirtelen fordított a hátamra, hogy meglepetésemben újabb elhaló sikoltást hallattam, de birtokló, vad mozdulataitól ezek a sikoltások megszaporodtak, egyre hangosabbak, egyre szenvedélyesebbek lettek. Kezem-lábam köréje fontam, hogy még mélyebben, még jobban magamba fogadhassam. Testünkön vékony izzadságréteg csillogott, s tette síkossá a bőrünket. Szemeim előtt színes karikák táncoltak, ahogy egyre jobban közeledtem a kielégülés felé. Testemben a feszültség csak nőtt és nőtt, mígnem egy sikoltással szinte felrobbant. Hamarosan ő is követett, s én pillanatokig vakon, süketen, megsemmisülten hevertem alatta. De nem érdekelt, mert abban a pillanatban én voltam a világ legboldogabb embere.

*****

Később arra ébredtem, hogy a mellkasán fekszem és ő a hátamat simogatja. Éreztem az ujjhegyein lévő bőrkeményedéseket, melyeket a húrok keményítettek meg az évek folyamán. Nem volt kellemetlen érzés, sőt… halkan feldoromboltam.
  -Szia – mosolygott rám kedvesen.  Ébenfekete haja kibomlott a fonatból, most lazán szétterült a kanapé karfáján, melyen a fejét nyugtatta.
  -Szia – mosolyogtam vissza. Kicsit összevontam a szemöldököm, mikor kezdtem felfogni, hogy mi történt. – Mennyi az idő?
  -Fél kettő múlt – jött a válasz, miután megnézte a karóráját. – Elaludtál. Bocs, kicsit elzsibbadt a karom – próbálta meg kihúzni alólam.
Lassan felültem, mert még mindig kába voltam az átélt élményektől és a rövid kis alvástól. Hosszú, kócos hajamat hátra simítottam. Kezdtem zavarba jönni. Igazából nem tudtam eldönteni, hogy örülök-e annak, hogy megtörtént, vagy sem. Összezavarodtam. Mindez talán az arcomra lehetett írva, mert fél könyökre támaszkodva oda hajolt és megsimogatta az arcomat.
  -Én nem bántam meg. Akartam – mondta. –Gyere. Dőlj vissza.
Visszahúzott maga mellé a keskeny kis kanapéra. Fejemet mellé fektettem a karfán. Hosszú ujjaival végigsimította a csípőm vonalát, végig a derekamon. Beleborzongtam. Nem is annyira az érintésébe. Sokkal inkább a tekintete volt rám hatással. Sosem láttam még ilyennek. A helyett a könnyed, szétszórt, mindig mosolygós művész helyett egy birtoklási vágytól túlfűtött férfi nézett rám.
  -Nem, én sem bántam meg – suttogtam. – Csak nem tudom, hogy ezek után mi fog történni. Tegnap még egészen másról beszélgettünk. Neked is más, nekem is más. Akkor miért?
  Szégyen és gyalázat, de gondolkodni akartam még abban a helyzetben is ahelyett, hogy egyszerűen csak élveztem volna. Viszont az évek során megtanultam, hogy Ákos mellett nem lehet egyszerűen csak élvezni a pillanatot. Mert ha nem én, akkor ő kezd el kombinálni, gondolkodni és megmagyarázni a dolgokat. Inkább megelőztem. Úgy gondoltam így kevésbé sérülök, mintha keményen kirángattak volna egy önfeledt boldog állapotból.
  Egy ideig csak hallgatott. Töprengett. Talán azon, hogy miként fogalmazzon.
  -Azt hiszem féltem – mondta végül. – Megijedtem.
  -Mitől?
  -Attól, hogy elveszítem a barátságod.
  -Azt sosem tudnád elveszíteni. Be kell látnunk végre, hogy valamilyen formában mindig is egymás életének szerves részei voltunk, vagyunk, és még leszünk is – a szívem újra vadul kalapálni kezdett. Kezdtem valami fontosat megérteni. Nem arra lettünk teremtve, hogy egy párt alkossunk. De valamiért mindig összesodort bennünket a Sors! Miért?
  -Ezt én is érzem. De… egyszerűen csak veled szeretnék lenni. Nehéz megfogalmazni. Ha együtt vagyunk, jól érzem magam a bőrömben. Amikor távol vagyok tőled, akkor is megvagyok, élem az életemet, de valami hiányzik. Mármint… a közelséged, a látásmódod, a jó beszélgetések, és… kívántalak. Ne érts félre…
  -Próbállak – mosolyogtam rá. Tetszett, hogy kezd zavarba jönni. Ezt az énjét jól ismertem, és nagyobb biztonságban is éreztem magam mellette, mint amellett a sötét tekintetű, forróvérű férfi mellett, aki, mint már tudtam, benne lakozott.
 Elmosolyodott. – Nagyon jó veled. És nem tudom most hogyan tovább. Ilyen még sosem történt velem. Hogy lefekszem egy barátommal.
  -Még velem sem.
  -Mi legyen? – kérdezte, s ujjai átvándoroltak az egyik mellem oldalsó vonalára. Újra megborzongtam. Keze birtoklóan ráfonódott a testemre, s jelzésértékűen megmarkolta a kis halmot, amire a testem azonnal reagált. Lehunytam a szemeimet.
  -Még nem tudom, de majd kitaláljuk – suttogtam a szájába, s újra szenvedélyes csókban forrtunk össze. Finoman belesimított a hajamba. Ez lassabb, finomabb szeretkezés volt. Az első szenvedélyen már túllendültünk. Gyönyörködtem benne, ahogy felette támaszkodtam. Sötét haja szétterült az arca körül. Fekete szemeiben tűz lobogott. Kezdett felszínre úszni az a határozott férfi, aki nem is olyan régen annyi birtoklási vággyal nyúlt hozzám. A szex ismét megtelt hévvel és szenvedéllyel, ahogy maga alá fordított, s megragadva két csuklómat, egy kézzel a fejem fölé szorította a karjaimat.
 Az extázis teljesen eltompította az agyamat. A látásom elhomályosult, hallani is csak a fülemben doboló vért hallottam, így nem maradt más, mint a szaglásom, az ízlelésem és a tapintásom, s ennek a három érzékelésemnek a kombinációja olyan élvezetet nyújtott, amilyenben már régen, vagy megkockáztatom, azelőtt még soha nem volt részem. Férfias illata és csókjának íze olyan ősi ösztönökre hatott, melyek létezéséről semmit sem tudtam azelőtt. Forró, nyirkos bőrének érintése az enyémen, pedig olyan mohóvá tett, mint egy hónapok óta éhezőt a terített asztal látványa. Azt sem tudtam hová nyúljak, mit érintsek először, képtelen voltam betelni vele. Szenvedélyemben körmeimet belevájtam hátának makulátlan bőrébe, szándékosan rántva egyet rajta, mint egy macska, aki karmait próbálgatja a drága kárpiton. Ákos felszisszent, s, hogy elégtételt vegyen, fogait belevájta a nyakamba, de olyan erősen fogta és szívta is egyszerre a bőrt, hogy fájdalmamban felnyögtem. Szemeim felnyíltak, de semmit sem érzékeltem a külvilágból, csak vakon néztem a semmibe. Tudtam, hogy mind a kettőnkön nyoma marad a másik hevességének, de azt hiszem ez volt a cél. Birtokolni, megjelölni a másikat, jelezve a külvilág felé, hogy tiltott gyümölcs. Ösztönösen, szavak nélkül, pedig a józanész mást diktált volna mind a kettőnknek. Talán csak ki akartuk élvezni a pillanatot életünkben először. Meggondolatlanul, önfeledten, ránk ne jellemző módon megélve végre magunkat a másikban, nem gondolva arra, hogy miként tovább. Tudtuk, hogy nincs jövője. Hogyan is lett volna? De ennek egyszerűen be kellett következnie. Sorsszerű lett volna? Lehet. Valami rajtunk kívülálló erő hajtott bennünket egymás felé. S csak a későbbiekben fog kiderülni, hogy mindezzel beteljesedett a feladatunk egymás életében, vagy csupán egy része volt. Ezek után, vajon lesz-e még dolgunk egymással? Ezektől a felmerülő kérdésektől hajtva és félve még szorosabban öleltem őt, még jobban magamba akartam fogadni, s talán el sem ereszteni. A félelem, hogy talán elveszítem, még jobban felkorbácsolta a szenvedélyem, s egyre közelebb és közelebb lökött a kielégüléshez.
  Igen, féltem, hogy elveszítem ezt a férfit, akit annyira szerettem, de nem csupán úgy, mint nő. Olyan volt, mintha egyszerre lett volna számomra a minden. A világ. Egy lélek, akivel haza találtam, aki nélkül egyedül érzem magam, s szenvedtem volna, ha egyszerűen csak kiszakítják belőlem. Mintha a szerves részem lett volna. De különös módon mégsem szerelem volt. Nem tudtam volna egyetlen szóval leírni. A lelkem ragaszkodott Ákoshoz. Nem a testem, nem a szívem, nem az egóm. A lelkem. Valahol mégis éreztem, hogy el fogom veszíteni. De hogyan veszítheti el az ember a lelke egy részét? Lehetséges egyáltalán? Nem. Mindig is a részünk marad. Kerüljön bármilyen messzire is tőlünk fizikálisan.
  Ákos a csípőm alá csúsztatta a kezét, s még szorosabban magához húzott. Gyönyörömet a szájába sikoltva zuhantam egy mély, sötét szakadékba, ahonnét nem akartam kimászni. Soha. Csak a távolból érzékeltem, hogy ő is elélvezett, s teste jobban rám nehezedik. Zsibbadt ujjaimmal a hajába túrtam, és simogattam, amíg a zihálása ismét lassú, normális ritmusú légzéssé nem vált.

Itt már nem aludtam el. Hamarosan haza mentünk. Nem voltunk zavarban, de nem is nagyon szóltunk egymáshoz. Nem kellett. Valami olyan dolog történt közöttünk, amire fizikai síkon nem voltak szavak. Éreztük mind a ketten. Nem maradtunk semmiben, amikor a ház előtt állva elbúcsúztunk egymástól egyetlen könnyed csókkal. Életünkben először mind a ketten ráhagyatkoztunk a Sorsra. Ideje volt, hogy a Mindenség végre kiterítse a lapjait, és nyílt kártyákkal játszon!"   
 

2012. július 17., kedd

A nyaralás

Sziasztok!

Ismét munkába álltam a virágboltban így a nyaralás után. Nem is tudom miként fogalmazzam meg. Nagyon régen nem voltam már három napnál tovább szabadságon, így kicsit furcsa is volt. Három és fél nap Dobogókőn... minden egyes nap túráztunk. Jártunk a Vadálló (Vádoló) köveknél, mégpedig szinte a végelgyengülésig... aznap 20 kilométert tettünk meg, hegyen-völgyön, köveken, meredélyen, sziklákon és gyökereken megtámaszkodva. Igazi amazonnak érzetem magam, bár az utolsó három kilométeren már úgy mentünk felfelé a településig, akár a robotok. Ego nélkül!

Másik napon a Holdvilág (Holtvilág) árokban kirándultunk. Azt sem említeném a könnyű séták között. Ott is sziklákon és meredélyeken másztunk, darazsak kergettek, barlangban jártunk, tíz méteres létrán ereszkedtünk alá az árok közepén, forrásból ittunk... :-) Nagyon élveztem. 

Utolsó napon megtekintettük a Pilisszántónál lévő Pilis keresztjét és a Nagyboldogasszony kápolnát. 

Még rendet tettünk a szálláson, majd délután útnak indultunk Balatonlelle felé. Amikor megérkeztünk, még szikrázó napsütés fogadott bennünket, estére azonban, amikor sétálni mentünk, megérkezett a lehűlés. Ideges voltam tőle. Bántott, mert amíg Dobogókőn tartózkodtunk, addig szikrázó napsütés, kánikula, 33 fok volt. Balatonon pedig 23-25! Kész voltam. napozni akartam, Balatonban úszni, nyári ruhában, nőiesen flangálni. Szombaton ugyan volt minderre lehetőség, de csupán egyetlen napon. Akkor sikeresen leégtem. És megtettem olyan dolgot is, amiről azt hittem sosem fogom. Huncutkodtam a Balatonban... ^^

Vasárnap szedelőzködtünk. Még megálltunk enni Keszthelyen. Sikerült is meghűlnöm ismételten :-)

Hétfőn még nem nyitottunk ki. Szépen rendbe szedtem a boltot, feltöltöttük áruval. Este családállításra mentünk anyuval. Nagyon érdekes, érzelemdús, ugyan akkor nagyon jó élmény volt. Én nem állíttattam, csak segítő voltam, de ugyan úgy üvöltve sírtam, könnyesre nevettem magam, mintha a magam blokkjait oldottam volna fel. Augusztus 6-án nekem is lesz lehetőségem az állításra. Utána szeretnék nézni egy nagyon összetett dolognak, ami évek óta hátráltat, fájdalmat okoz mind fizikai mind lelki szinten. Remélem sikerül kideríteni az okát és feloldani...

Ma találkozom Erikával. Már nagyon hiányzik. Régen nem találkoztunk és csak SMS-ben beszélgettünk. Talán segít újra beindítani az írást, mert mióta azt a nagy lélegzetvételű részt kiírtam magamból, nem találom a fonalat! :-(

Legyen nagyon szép napotok!

Búcsúzóul néhány kép:


        

2012. július 5., csütörtök

Készülődünk a nyaralásra

Megtanultam, hogy vannak olyan dolgok, melyekről jobb ha az ember nem beszél, csak, hogy ne hagyjon magán akkora támadási felületet. És nem csak, hogy nem beszél, de jobb, ha nem is ír. De miért vagyunk ennyire bekorlátozva? Miért ne lehetne legalább egy olyan hely, egy olyan ember, ahol a lelkünknek egy titkosabb szegletét nyugodt szívvel kitárhatjuk? Miért kellene rettegni? Miért is? Azért mert egyszer vagy kétszer rosszul sült el? Fiatalabb korában az ember meggondolatlan. Csak jól kell fogalmazni. Azt hiszem.
 Egy ember sosem hagyhatja, hogy a fejére nőjenek, hogy elvegyék a személyiségét, korlátozzák a szabadságát. Soha sem mehetünk el addig, hogy elhiggyük valaki több vagy jobb nálunk, s mindezzel hatalmat adjunk a kezébe. Azt hiszem elérkezett az idő, hogy a lehető legmagasabbról, és a legvastagabban leszarjam azokat az embereket, akik rossz véleménnyel vannak rólam, akik nem ismernek, akik megpróbálják rossz híremet kelteni, de általában elkövetnek egy-egy nagy hibát. Olyan embereknek is mondanak ezt-azt, akik régóta és jól ismernek, s ördögi rosszakarónk alaposan lejáratja magát. Hmmm. Bizony-bizony. Előfordul. S ezek után, ha jó barátunk még el is mondja mindezt nekünk.... csak pislogunk. Miért is történt ez? Hiszen már jó ideje nem adtam rá okot. Miért? Miért? Miért? Talán sose tudjuk meg az IGAZI okot, hiszen a ragadozó emberek előbb harapják le a saját nyelvüket, minthogy beismerjék, ha valamiben gyengébbnek érzik magukat és ezért támadnak másoknak. Ennyi.

Így újabb és újabb megerősítéseket végzek, mint mentálisan, mint szellemileg, mind fizikailag. Mit és mennyit érek? Miben vagyok jó? Mennyit fejlődtem magamhoz képest? Mit tettem már le az asztalra? Milyen reális jövőképem van? 
  Ezekre kell rendszeresen megfogalmazni a pozitív választ, és mantrázni őket, míg bele nem égnek az agyamba! :-) Sok férfi ismerősöm is furcsán pislog rám, ha azt találom mondani, hogy átlagban nem sok önbizalmam van. Erre ők furcsán rám néznek a következő mondat kíséretében: - Pedig éppen az ellenkezőjét gondolnám rólad! Minden okod megvan rá, hogy legyen önbizalmad!  

 Négy nap múlva indulunk nyaralni. Már nagyon várom. Hétfőtől csütörtök reggelig Dobogókőn leszünk, és sokat túrázunk, esténként össznépi banzáj gulyásozással, grillezéssel, játékokkal, zenével, légpuskával lövészversennyel. Keresztül vágunk a Rám-szakadékon, bebarangoljuk a Holdvilág-árkot és megmásszuk a Vadállóköveket és a Rám-hegyet. Csütörtöktől vasárnap estig pedig Balatonon pihenünk. Már nagyon régen nem voltam három napnál tovább "nyaralni". Megérdemeljük. Végre úszhatok a nyílt vízben, napozhatok egy kicsit és felavatom az új fürdőruhámat, amit a páromtól kaptam :-)
 Addig azonban még össze kell pakolni, felkészülni, megnézni az túraútvonalainkat, hogy mire is vállalkozunk. Meg akarom csináltatni a körmeimet is, hogy szép legyek, s össze kell írnom, hogy milyen ruhákat vigyek, hiszen két teljesen ellentétes pihenési fajtára kell felkészülni. :-)
Szombaton megvesszük az ételeket, mindennel előkészülünk, hogy ott csak bele kelljen tenni a bográcsba, vagy a grill rácsra ^^ Valami sütemény félét is sütni szeretnék, legkésőbb vasárnap :-)

Hamarosan a Bogárka is készen lesz. Ma apám elvitte a villamossági szerelőhöz, hogy a  dudát megcsinálják rajta. Azt mondta nagyon jól megy a kis Bogár :-) Már várom, hogy én is vezethessem. És szerintem valami meglepetést adok a szerelőnknek is, hogy ilyen jó munkát végzett ^^

Legyen nagyon szép napotok!

Joyo          

2012. július 3., kedd

Végre egy új fejezet!

Szép madárcsicsergős jó reggelt kívánok mindenkinek! :-) Visszakaptam a pendrivom... és lesz is mit mesélnem a tegnapi napról.... De most inkább néhány "kiéhezettnek" egy újabb fejezet! ^^


"Gyilkos mondat: Legyünk csak barátok!”

  -Nem reagáltad te ezt egy kicsit túl? – kérdezte Patrícia a lépcsőn ülve, amikor délután nálam járt a virágboltban. Éppen jeges teát kortyolt egy flakonból szívószálon keresztül.
  -Elképzelhető – még mindig restelltem magam, amiért annyira kikeltem magamból Krisztiánnal szembe… szinte indokolatlanul.
  -Nem, én biztos vagyok benne. Szerintem bocsánatot kellene kérned tőle.
Mélyet sóhajtottam. Tudtam, hogy igaza van, de elképesztően nehéz volt beismernem hangosan.
  -Hívd fel – unszolt Patrícia.
  -Nem! – határozott válasz tőlem. – Nem akarok hülyét csinálni magamból!
  -Azzal, hogy beismered, hogy túlreagáltad a dolgot?
  -Igen.
  -De hát… Magda, te voltál a hülye.
  -Tudom! – morogtam, s a kelleténél kicsit erősebben tettem le a cserepes virágot az állványra. Ettől a fa és vasszerkezet vészesen megingott és majdnem rám borult minden tartalmával együtt.       
  -Látod… még az Isten is azt akarja, hogy beszélj vele – fedett meg barátnőm a mutató ujjával. – Ez égi jel.
  -Nem, ez figyelmetlenség – hárítottam. Én, aki egyre jobban a spirituális dolgok felé fordultam a hónapok során.
  -Na jó, nem beszélsz vele. Akkor mégis mit akarsz csinálni?
  -Majd úgy teszek, mintha mi sem történt volna. Kedves leszek, mosolygok…
  -Struccpolitika. Gratulálok. Ez nem te vagy.
  -Miért?
  -Mert úgy sem bírod ki, hogy meg ne beszéld vele – ingatta a fejét Patrícia. – Én akkor is azt mondom, hogy hívd fel még ma.
  -Ma semmi képpen nem fog menni – csóváltam a fejem, s zavaromban a fülem mögé tűrtem egy elszabadult kósza hajtincset. Miután Patrícia csak felvonta egyik szemöldökét, várva a folytatást, meg is kapta. – Ma Ákossal találkozom.
  -Na, jelentkezett végre?
  -Igen. Tegnap éjszaka küldött egy SMS-t, hogy hétkor legyek a Főtéren.
  -Szerinted végre döntésre jutott veletek kapcsolatban?
  -Nagyon remélem, elvégre egy teljes hónapja volt rá. Viszont akármi is lesz, ma nem menekül.
Patrícia kajánul vigyorgott. – Azt hiszem te valamit nagyon is a fejedbe vettél.
  -Bizony. El fogom csábítani, ha törik, ha szakad!
  -Húha… - Patrícia vigyora kicsit alább hagyott. – Ez elég fenyegetően hangzott. Csak nem felébredt benned a fenevad?
  -Nem most, már néhány hónapja, csak szende szűzként meghúztam magam. De már elegem van. Eljutottam arra a pontra, hogy szexet akarok! Nem azt mondom, hogy teljesen mindegy, hogy kivel. De most már vágyom a testi érintésre. Egyszerűen szükségem van rá. Kezdek bekattanni! Már agresszívvá váltam. Apám a megmondhatója. Néha elég csúnyán visszavakkantok, ha kér valamit. És tudom, hogy a kielégítetlenség miatt van.
  -Értem én, és át is érzem, de miért pont Ákossal, amikor itt van Krisztián? És láthatóan oda van érted.
Újabb mély sóhajtás a részemről. – Kérlek, ne nézz emiatt ribancnak, de egyszerűen nem akarok úgy meghalni, hogy ne tudjam meg milyen a szex Hanzséros Ákossal. Tizenéves korom óta égek a vágytól, hogy megtudjam. És most, amikor belenézek a tükörbe, azon a kiéhezett dögön kívül, egy olyan nőt látok, aki van annyira vonzó, hogy elérje, amit akar. Rossz ember vagyok, hogy ilyeneket mondok? – kérdeztem kicsit elbizonytalanodva. Ez nem én voltam. Emlékeim szerint még soha az előtt nem tettem olyan kijelentéseket. Senkivel sem akartam mindenáron lefeküdni. És, ha jobban belegondolok mással még nem is feküdtem le, csak egyetlen férfival! Ideje lépni!
  -Nem, nem vagy rossz ember. Csak kicsit kétségbeesett. Én nem mondom azt, hogy ne tedd meg. De azért beszélj Krisztiánnal. Én még mindig több esélyt adnék neki, mint ennek az Ákosnak, aki már háromszor kosarat adott, mert képtelen döntést hozni az életében.
 Patrícia, hiába volt csupán húsz éves, telibe találta a helyzetet. De hálás voltam érte, hogy nem prédikált. Azt hiszem, ő teljesen megértett.
  -Azért majd mond el, hogy hogyan sikerült az este – eresztett meg egy újabb gátlástalan vigyort fekete hajú barátnőm.

*****

  Egész délután a beszélgetésünkön járt az agyam. Beszéld meg vele, beszéld meg vele, beszéld meg vele! Végül már csak azért vettem elő a mobilomat, hogy azok az átkozott hangok, melyet papagáj módjára mondták a magukét, elhallgassanak a fejemben! Előkerestem a telefonkönyvemből Krisztián telefonszámát, s egy mély levegőt véve már meg is nyomtam a tárcsázó gombot. Néhány pillanat múlva kicsengett. Ugyan akkor abban a pillanatban a hátam mögül is rákezdett egy telefon. Ijedtemben majdnem eldobtam a készüléket.
  -Szia, ne haragudj, később visszahívlak, éppen virágot veszek – hallatszott a hátam mögül és a fülemben is egyszerre.
Megfordultam. Krisztián állt a pultnál, fülén a saját telefonjával. Én elvettem az enyémet és bontottam a vonalat.
  -Vicces – morogtam, s képtelen voltam oldottan viselkedni. Szégyelltem magam, s így a sértettség álarca mögé bújtam.
  -Te hívtál. Én csak reagáltam – mondta, s láttam rajta, erősen gondolkodik, hogy merjen e viccelődni, vagy saját testi épsége érdekében maradjon komoly. De úgy tűnt, hogy képtelen volt meghazudtolni önmagát. – Reméltem, hogy nem talállak harapós kedvedben. Ha gondolod, visszajöhetek később, miután más ártatlan vevőkön már kitöltötted a dühödet.
  Tudtam, hogy viccnek szánja, de mégis telibe talált. Jobban elszégyelltem magam, s végül már nem akartam elrejteni az érzéseimet.
  -Krisztián… én bocsánatot szeretnék kérni a tegnap esti viselkedésemért. Igazából fogalmam sincs, hogy mi ütött belém. Csak úgy kijött. Nem is gondolkodtam – pedig tudtam, s mondandóm közben is csak a pultot kapargató ujjamat figyeltem.
  -Semmi baj. Tudom, hogy temperamentumos vagy. Csak fogalmam sem volt, hogy hogyan reagáljak. Azért még nem kiabáltak velem, mert nem siettem el semmit egy nővel.
  -Szóval… te valóban udvarolni szeretnél nekem? – félénk mosoly bujkált a szám szegletében. Furcsának tűnt a helyzet. Isten igazából még senki sem udvarolt nekem igazán.

Balázs anno kijelentette, hogy akar engem. Feltett szándéka, hogy meghódítson, s a vérmérsékletem ismeretében, túl sok dolga nem volt. Most azonban félénk voltam. Sebezhetőnek éreztem magam, s időt akartam hagyni a dolognak. Talán valóban igaza volt Krisztiánnak tegnap éjjel. Ha ott, akkor a kapuban addig próbálkozom, amíg rá nem veszem, hogy szexeljen velem, mert semmi képpen nem neveztem volna szeretkezésnek, amire vágytam, biztosan megbántam volna. Miért kellene mindent elsietni? Miért nem érhet meg a dolog? Miért ugorjunk azonnal az ágyba? Mondja ezt egy olyan nő, akinek feltett szándéka volt aznap este, hogy lerángassa a ruhát egy férfiról és ágyba bújjon vele! Csodás!
  -Igen. Megfordult a fejemben. De ez rajtad is múlik – mosolygott Krisztián.
  -Nos… ez igaz – bólintottam.
  -Akkor? – újabb vigyor Krisztián részéről. – Megengeded, hogy udvaroljak neked?
Kicsit még rágódtam… elvégre… Ákos beszélni akart velem, és ki tudja mire jutott… mert, ha igent mondok Krisztiánnak, és utána az esti találkozón kiderül, hogy Ákos, aki után évek óta ácsingóztam mégiscsak szeretne tőlem valamit, akkor pofára kell ejtenem ezt a kedves férfit. De, ha Ákos ismét megálljt jelez, akkor pedig hiába koptattam le őt. Újabb mély sóhaj. Próbáltam köztes megoldást kitalálni, miközben egy pici, három szál rózsaszín rózsából álló kis csokrot készítettem Krisztiánnak. – Kaphatok néhány nap haladékot? Még el kell rendeznem pár dolgot az életemben.
  -Természetesen – bólintott a férfi. – Eddig is türelmes voltam.
Erre újra felkaptam rá a tekintetemet. Mióta próbálkozhat már? Nem mertem megkérdezni. Inkább elhessegettem a felszínre törő gondolatokat, képeket, emlékeket.
  -Köszönöm. Készen is van a kis bokrétád – fordítottam felé az asztalon, hogy könnyedén meg tudja majd fogni, közben kifizette. – Valakinek születésnapja van?
  -Nem – csóválta a fejét Krisztián már félig az ajtóból visszanézve.
  -Akkor?
Megcsörrent a mobil telefonja. Látszott az arcán, hogy a háta közepére kívánja az illetőt, mikor meglátta a kijelzőn a nevet. – Szia. Igen, tudom, nem felejtettem el. Igen, tudom, hányszor mondjam még, hogy ha egyszer megígértem… miért nem… - sóhaj, a hívó fél belé fojtotta a szót. Krisztián beletörődően felsóhajtott. – Megyek már – mondta végül, majd fejét csóválva bontotta a vonalat.
 Én kérdőn néztem rá.
  -Mi a baj?
  -Semmi különös – legyintett. – Csak megígértem valamit korábban, és be akarják hajtani rajtam. Tudod, a becsületemre eléggé kényes vagyok. Ha a szavamat adom… úgy is tudod hogyan értem.
  -Igen – bólintottam, s bár a gyomrom finom ugrálása már figyelmeztetni próbált, hogy ne tegyem fel a bennem motoszkáló kérdést, „amit nem tudunk, az nem is fáj” alapon, de mégis feltettem… - A virágnak köze van ehhez az ígérethez?
  -Valóban tudni szeretnéd? – Krisztián tekintetében volt valami figyelmeztető jellegű, hogy innen még visszatáncolhatok. De mindig is konok voltam. Hiába figyelmeztettek, hogy forró a kályha, én csak azért is megöleltem, mert ameddig nem tapasztaltam, hogy fáj, addig senkinek semmit sem hittem el semmiről! Hát… tessék!
  -Igen.
  -Igen, köze van hozzá. Megígértem két héttel ezelőtt, hogy találkozom egy lánnyal – igen, valóban ott volt a megbánás a tekintetében! Nem képzelődtem. Mégis nehezen jutott el a tudatomig.
 Szóval ma este mással is randizik! Körülbelül ennyit voltam képes felfogni a hallottakból. Egy pillanatra szíven ütött. Tehát udvarolni szeretne nekem, de mégis találkozik egy másik nővel, akinek még virágot is visz! Hogy mi van?!
  -Értem – de csak ennyit bírtam kinyögni, s igyekeztem olyan arcot vágni, mint akit abszolút nem érdekel a dolog, pedig belül vonyítottam! De mitől? Mégis honnan vettem a bátorságot? Én még azt sem mertem beismerni neki, hogy az én életemben is aznap este fog eldőlni valami fontos dolog. Ami természetesen őt is érinti! Hogy én mekkora egy önző dög vagyok!
  -Nézd Magda. Hidd el nekem, hogy én sem szívesen megyek… de már nem tudom visszamondani.
  -Ne… nem kell mentegetőznöd. Megértem. Ígéretet tettél. Tartsd is be. Majd keressük egymást.
  -De…
  -Jó szórakozást – integettem, s elkezdtem eltenni a szerszámaimat, amiket a csokorkészítésnél használtam. 
Krisztián búcsút intett, s távozott. Hallottam még, hogy beindul egy autó motorja, de nem voltam biztos abban, hogy az övé-e, vagy csak a megszokott napi forgalom zaját érzékeltem-e. A kezemet egészen addig a pult alatt hagytam, míg biztos nem voltam benne, hogy egyedül vagyok. Nem akartam, hogy Krisztián lássa, mennyire remegnek. Mélyet sóhajtottam és igyekeztem a napi feladataimra összpontosítani. Mikor a cserepes növényeket rendezgettem az egyik állványon, belepillantottam a falon lógó tükörbe. Egy sápadt, megszeppent lány nézett vissza rám. – Nos… az már biztos, hogy a magánéletem katasztrofális!

*****

  Az egész napos rágódás után még inkább megerősödött bennem az elhatározás, hogy aznap éjszaka mindenképpen elcsábítom Ákost! Talán bizonyítani szerettem volna magamnak, hogy legalább egy férfit képes vagyok az ujjaim köré csavarni.
  -Ez a pasi sem normális! – morogta a fülembe Lili. Fülhallgatón keresztül voltam vele összeköttetésben, mikor telefonon felhívtam, hogy megosszam vele a tervemet, félelmeimet, és a legújabb fejleményeket. Egyszerűbb volt így, legalább közben még sminkelni is tudtam.
  -Igazad van, már én is kételkedem benne. Egyszer azt hiszed, hogy más, mint a többiek, figyelmes, udvarias, nem használja ki a helyzetet az első randin, amolyan régimódi lovag… aztán meg közli, hogy randevúja van mással, de szeretne nekem udvarolni. Szerintem valahol eltévedt… - mondtam, miközben a szemceruzámmal bűvészkedtem. Nem sűrűn festettem magam, de aznap este szerettem volna kirívóan jó formában lenni. A szőrtelenítésen és fürdésen már túl voltam. Kicsit szexi, kicsit keleties összeállítást választottam egy fehér lenvászon nadrág és hozzá illő libegő blúz képében. Mind a kettőt fényes fehér fonallal hímezték ki, s nem közönségesen, csak sejtelmesen, de mind a kettő kicsit áttetsző volt. Hosszú hajamat kibontva hagytam, két szemöldököm közé pedig egy fehér, arany mintás pöttyöt ragasztottam. Már csak a feketével körberajzolt igéző szemek hiányoztak.
  -Igazából… kicsit elgondolkodtatott, amit mondtál. Mi van, ha csak egyenes szeretett volna lenni? Mi van, ha valóban komolyak a szándékai? Te pedig hülye fejjel ma mással találkozol. Nem is tudom, hogy miért vagy kiakadva erre a szerencsétlenre. Te készülsz éppen lefeküdni valakivel, nem ő. Ő csak vacsorázik és beszélget. Te vagy eltökélt!
  -És most elítélsz? – kérdeztem a másik szemem körberajzolása közben.
  -Azt nem mondtam. Csak próbáltam rávilágítani, hogy hülye vagy, ennyi.
  -Köszönöm szépen Lilikém, ezt a kijelentést mástól is megkapom, ha akarom – vigyorogtam. – De már megmondtam Patnak is, hogy egyszerűen nem akarok a nélkül elmenni erről a világról, hogy legalább egyszer ne tudjam meg, hogy milyen vele.
  -És mit mondott ez a te Patrícia barátnőd?
  -Azt, hogy ő nem akar beleszólni, tegyek belátásom szerint – leheletnyi szájfény.
  -Azt hiszem, el kellene beszélgetnem ezzel a csajjal. Hülye tanácsokat ad! – morogta Lili.
  -Nem azt mondtad, hogy nem akarsz beleszólni? Most azt csinálod.
  -Jó, de nem leszek mindig ott, hogy összekanalazzalak. Most momentán földrajzi akadályai vannak a dolognak.
  -Nyugodj meg kérlek. Ez után nem kell összekanalaznod.
  -Ez után lehet. És a következő?
  -Egyszer fel kell nőnöm – vontam vállat. – De most szeretném kiélvezni, hogy fiatal vagyok és szabad. És, hogy végre felavassam azt a szép fehér csipke fehérnemű együttest, amit arra az alkalomra vettem, ha esetleg mégiscsak képes vagyok újra nemi életet élni. Most pedig, indulnom kell. Ma még meg akarom dugni Ákost! – vigyorogtam a tükörbe.  Az órára pillantottam. Indulnom kellett. Elbúcsúztam Lilitől, ő sok sikert és józan észt kívánt, s hamarosan úton voltam a Főtér felé.
*****
Ákos nem késett. Ismét én értem oda korábban, s újra lesétáltunk a Gödör Borozóba. Megdicsérte a ruhám, rendelt egy félliternyi édes vörösbort tisztán, meg megérintette a kezem az asztalon, s furcsán mosolygott rám. Igazából idilli lett volna a helyzet, ha nem ismertem volna, akkor már majdnem kilenc éve. Rosszat sejtettem. Először csak semmiségekről beszélgettünk. Nevetgéltünk, poénkodtunk egymással, elmeséltük, hogy kivel mi történt az elmúlt egy hónapban. Csupán mind a ketten kihagytunk egy-egy fontos pontot. Egy másik személyt!  Végül én törtem meg a jeget.
  -Sikerült döntened?
Ő kicsit zavarba jött. Hogy honnan tudtam? Túl gyorsan kortyolt bele a borba. Talán bátorságot gyűjtött.
  -Igen – mondta végül. – Szerintem maradjunk inkább csak barátok. Annak jobbak vagyunk.
Talán valami reccsenést kellett volna hallanom. Meg kellet volna szakadnia a szívemnek. De elmaradt. Mi történt?
  -Miért?
  -Tessék?
  -Azt kérdeztem miért? Miért van az, hogy ha valamilyen csoda folytán összeakaszkodunk és valami intim dolog történik közöttünk, mint az a legutóbbi csók, akkor olyan szenvedélyes vagy és odaadó? Olyankor miért érzem belőled, hogy akarsz engem?
 Újabb korty bor a részéről. Éreztem, hogy nagy vallomás készülődik. Ujjait összekulcsolta az asztalon.
  -Nézd Magda. Te egy nagyon vonzó nő vagy. Igen az. Ne nézz így. Én is csak férfiból vagyok. Szexuálisan is vonzódom hozzád. De mint azt már említettem, én is csak férfiból vagyok, és érnek kísértések.
 Még mindig nem ugrott görcsbe a gyomrom, pedig sejtettem mi következik. Inkább azon csodálkoztam, hogy nem vágott padlóhoz a hír! Mi a csuda ütött belém? 
  -Szóval… tudom, hogy időt kértem tőled, de amíg gondolkodtam, Szombathelyen a próbák során megismertem valakit. Kedves, szolid lány. Hittantanárnak készül. Jókat beszélgettem vele. És felkeltette az érdeklődésemet.
  -Miért? – bő szókincs, mondhatom. Viszont lényegre törő!
  -Mert kihívás – mondta végül. – A beszélgetések során elárulta, hogy ő annyira bigott keresztény, hogy az esküvőig senkivel sem fekszik le. A nászéjszakára tartogatja magát.
 Na… ez volt az, ami kicsapta nálam a biztosítékot. Néhány pillanatig szikrát sem kaptam. Hogy mi van? Ez komoly?
  -Magda? Jól vagy? – aggódva tekintett rám mandulavágású étcsokoládé szemeivel.
  -Persze. Csak egy kicsit kiakadtam.
  -Miért?
  -Mert ez valóban kihívás. De vajon meddig fogod bírni?
  -Nem értelek.
  -Ákos… férfiból vagy. Te magad mondtad. Ő pedig megtagadja önmagától és a párjától is a szexet az esküvőig. Számomra ez érthetetlen.
  -Mások vagyunk – vont vállat.
  -Igaz.
  -Ő egy kicsit jobban érdekel. Ne haragudj. Nagyon izgatja a fantáziámat.
Nem, még mindig semmi, pedig erősen füleltem befelé. Más esetben már ordítottam volna. Mi volt ez a halálos nyugalom a részemről?
  -Rendben. Semmi gond – én is kortyoltam. – Akkor továbbra is barátok maradunk. Végül is… még nem léptük át azt a határt ahonnan már nincs visszaút – vontam vállat mosolyogva. Oké, picit azért erőltetett volt a mosoly.
  -De ugye a holnapi koncertre eljössz? A fiúk már megérkeztek. Ma is próbáltunk.
  -Persze. Megígértem – bólintottam.
  -Valami nem hagy nyugodni – szólalt meg Ákos a második kör kikérése után.    
  -Mi az?
  -Miért vagy ennyire nyugodt? Bevallom kicsit féltem attól, hogy rám borítod az asztalt, vagy a bort. Ehelyett itt ülsz olyan mosollyal az arcodon, mint aki éppen megvilágosodott.
  -Magam sem tudom. De lehet, hogy erről van szó. Tudod, nálam is próbálkozik valaki. Elég kitartóan. Tegnap elmentem vele vacsorázni és nagyon jó volt. Ma időt kértem tőle, hogy átgondolhassam miként tovább.
  -Miattam?
  -Igen. De így úgy néz ki, hogy a Sors döntött helyettem. Lehet, hogy ezért nem vágott földhöz, amit mondtál.
 Ákos egy ideig csak dobolt az ujjaival a pohár oldalán, majd az asztallapot bámulva belekortyolt. Mintha elkalandozott volna.
  -Tehát te is találkozgatni fogsz valakivel. Akkor lehet, hogy megint kevesebb időt fogunk együtt tölteni, mint a legutóbbi kapcsolatodnál. 
  -Ákos, ez csak rajtunk múlik. Akkor találkozunk, amikor akarunk. Csak össze kell egyeztetni.
  -Hát ez az – mondta még mindig maga elé nézve. Ekkor picit megrázta a fejét, s újra ugyan azzal a jól megszokott kedves, kicsit álmodozó tekintettel néztem szembe. – Na jó… szóval a koncert…"