2012. november 3., szombat

Másnaposság és új fejezet

Huh... hogy is mondjam... kicsit macskajajos vagyok. Tegnap este elmenetünk szórakozni a Párommal. Meg kell hagyni, hogy nagyon is ránk fért. Nap közben már megittam két deci bort, indulás előtt a Párommal még egyet, majd a szórakozóhelyen két nagy vadászt. Az elmúlt másfél hónap mókuskerekét így tudtam levetkőzni magamról. Már az elsőtől is szédelegtem... hát még a másodiktól! Koncert alatt az első sorban álltam és egy volt kollégámmal együtt ráztuk a fejünket a dübörgésre. Kis híján felborítottam a kordont! Vőlegényem csak mosolygott rajtam.

Több ismerősünk is ott volt. Köztük Marci is. Furcsa volt... de azt hiszem az alkohol sokat segített, hogy őszintén végig vigyorogjam azt a röpke néhány percet, amíg beszéltünk. Aranyos volt, mert miután köszöntöttük egymást, ez volt hozzám a következő mondata: "-Az előbb egy 'úriember' megkérdezte, hogy hogy hívják a hölgyet. Azt mondtam nem vagyok hajlandó elárulni". Elégedett vigyor, közben a párjára mutatott. "-Marci, szíved joga" - feleltem vigyorogva, és el is fordultam. Nem, nem azért mert bunkó volnék. Csak nem izgatott. Egy férfi örül, ha a párját észreveszik. Ezt tapasztalatból tudom :-) De igazság szerint Zizu annyira eltűnt a tömegben, és annyira összehúzta magát a számára idegen környezetben, hogy először fel sem tűnt, hogy ott van mellettem fél méterre. Szegénynek eléggé merev volt a testtartása. Nem az ő világa a koncert és a rock zene :-) Ez van. Én sem érzem jól magam a diszkókban.
 Ezt csak érdekesség képpen írtam :-)

Minden esetre én nagyon jól éreztem magam. Éjfél körül léptünk le a koncertről. Kicsit még köröztünk a lakótelepen, mert túlságosan szédültem ahhoz, hogy biztos léptekkel feltaláljak a negyedik emeletre... 
Másnap reggel még mindig szédelegve és kiszáradt szájjal tértem magamhoz. Jobban átgondoltam az előző estét. Vannak olyan pillanatok, főként, ha ittas állapotban vagy hogy kicsit élesebben meglátod az igazságot, mint józan állapotban. Nos... tegnap ez történt. És az a furcsa, hogy mi mindezt már egy, vagy két évvel korábban megmondtuk. A többi majd idővel kiderül. Minden esetre van néhány dolog, amiben maradéktalanul biztos vagyok a jövőjüket illetően. De mindezt csak akkor tárom a " nyilvánosság" elé, ha beigazolódik :-)       

  Az az igazság, hogy szerelmes vagyok :-) És szerencsére kölcsönös a dolog :-) Tegnap este szerelmet vallottak nekem. Pedig nem szokása olyan sűrűn mondani. Tegnap mégis, miközben ölelt az asztalnál ülve és az ölébe vont, mélyen a szemeimbe nézett, és szerelmet vallott. A szívem  vadul dübörgött. Az intimitás, ami néhány hete hiányzott az életükből, most visszatért. Ő csak hétvégén szabad, én pedig még akkor sem voltam a Mindenszentek miatt. De most... most újra szeretgethetjük egymást. Testileg-lelkileg egyaránt :-) És talán hamarosan kicsit wellnessezni is elutazunk :-)

És, hogy lássátok milyen jó hangulatban vagyok a másnaposság ellenére... publikálok egy újabb fejezetet. Kíváncsi vagyok a véleményetekre :-)   

"

Új lehetőségek;
  A Péntek gyorsabban eljött, mint gondoltam. Mosolyogva léptem be a jól ismert szerkesztőség bejárati ajtaján, s hízó májjal élveztem, ahogy a régi munkatársak lelkesen üdvözöltek.
  -Nahát Tündérke! Isten hozott. Hát te? – vigyorgott rám Peti, egy sötét hajú, kicsit kreolos bőrű harmincas éveit taposó férfi. Éppen a teakonyhából jött ki egy gőzölgő bögrével. Tudtam, hogy zöldtea. Az volt a kedvence!
  -Bözsihez jöttem megbeszélésre.
Peti sötét szemei felcsillantak. – Visszajössz?
Kacsintottam egyet. – Egyelőre úgy tűnik.
  -Jippí – vigyorgott kisfiúsan, ami nagyon vonzóvá tette szépen metszett arcát. – Akkor jobb, ha eldugom előled a teás dobozom…
  -Ugyan Peti – néztem vissza a vállam felett. – Az összes rejtekhelyedet ismerem – és már kopogtattam a főszerkesztőnő irodájának ajtaján.
  -Gyere! – szólt az engedély, én pedig beléptem, s halkan becsuktam magam mögött az ajtót. Az iroda semmit sem változott. A nagy íróasztal mögött Bözsi foglalt helyett. Rajta sem változott semmi. Még az asztalon lévő fikusz is ugyan ott volt. Végül is… csak három hónap telt el, hogy utoljára ott jártam. Az ablaknál Elvira ácsorgott mellei előtt összefont karokkal, hátát a falnak vetve. Engem nézett.
  -Foglalj csak helyet Hollósi – mutatott Bözsi a kis karosszékre, amely hol kényelmes ülőalkalmatosság volt, hol egy „villamosszék”. Attól függően, hogy a cikkedet cenzúrázták éppen, vagy csak úgy behívtak. Nos… az utóbbi ritkábban fordult elő… Lehuppantam az említett ülőalkalmatosságra, s vártam a folytatást. – Úgy tudom Elvira nagyjából elmondta a lényeget. Van egy szabad gyakornoki posztunk, és rád gondoltunk. Te már ismered az itteni szokásokat, tudod a határidőket, és, még Elvirával is képes voltál összedolgozni. Ezek után úgy ítéltem, előbb megkérdezzük tőled, hogy akarod-e, vagy meghirdessük.
  -Még szép, hogy akarj – lépet oda mentorom a faltól, s megfogta a vállaimat. – Azért is mentem be hozzá.
  -De az ő szájából akarom hallani, hogy megint itt akar dolgozni. Mert bevallom, az azért rosszul esett, hogy miután az írásaid javuló tendenciát mutattak, egyszer csak visszaléptél, majd eltűntél. Megmagyaráznád ennek az okát? Elvira azt mondta, hogy nagyon nagy volt rajtad a nyomás a szakdolgozat miatt. Tudtommal ez az utolsó éved, így most kell megírnod a diplomamunkát. Nem fog befolyásolni? Vagy? – fürkészően nézett. Abban a stílusban, amitől a hideg futkosott a hátamon.
  -Ígérem, hogy nem fog befolyásolni.
  -Helyes. Ezt akartam hallani. De azért jobb, ha tudod, hogy még mindig bizonyítanod kell. Nincs protekció, azért mert már voltál itt. Normális, jól megfogalmazott, az újsághoz méltó írásokat akarok az asztalomon látni a neveddel a lap alján! Lesz is lehetőséged. Elvira elvállalt jó néhány keményebb diót a legutóbbi megbeszélésen.
A gyomromban pillangók repdestek. Elvira bátorítóan megszorította a vállaimat.
  -Ígérem, hogy odateszem magam, amennyire tőlem telik – bólintottam.
Bözsi biccentett, végül már csupán a papírokat töltöttük ki.
*****
  A megbeszélés után Elvira asztalánál ültünk, hogy felosszuk a munkákat. Külön megbízást csak a második hónapban kaphattam. Addig újra mentoromat kellet kísérgetnem… legalábbis a megbeszéltek szerint. De, mint korábban is… Elvira páros lábal igyekezett kirúgni a fészekből, hogy próbálgathassam a szárnyaimat.
A számítógép tepsi monitorját bámultam, s be kellett ismernem, hogy újra és újra meglepődtem ezen az ötvenes éveit taposó nőn. Virtuális határidőnaplója telis-tele volt interjúkkal és rendezvényekkel. Ekkor pillantottam meg, valahol a hónap vége felé egy interjút, mely alatt helyszínként a Kontinentál Bank volt megjelölve. A gyomrom egy pillanatra görcsbe rándult. Igyekeztem legyűrni a kellemetlen, furcsa érzést, de valószínűleg kiülhetett valami az arcomra, mert Elvira kedvesen rám mosolygott.
  -A szerződést megkötötte velünk a bank nevében. Én lettem a kapcsolattartó – magyarázta.
  -Értem… - bólintottam. A kérdés ott motoszkált bennem, de valahogy sehogy sem akaródzott kibukni belőlem.
  -Rákérdezett – válaszolt végül Elvira a fel nem tett kérdésre.
  -Mire?
  -Ne játszd a tudatlant édes lányom. Tudod te azt.
Mélyet sóhajtottam. – És mit válaszoltál?
  -Ugyan azt, amit Bözsinek is. Hogy a főiskola és a szakdolgozatod miatt nem tudtad elvállalni. Bár lehet, hogy Ő tudta az igazat. Miután elmentél a versenyről, egyszer megkérdezte, hogy merre vagy. Talán nem tudta, hogy elmondtad ki és mi volt ő neked, így én sem adtam ki magam. Azt mondtam, hogy elfeledkeztünk arról, hogy egy másik eseményen is ott kellene lennie valamelyikünknek, s mivel te amúgy sem szereted a szépségversenyeket, téged küldtelek. Úgy láttam, hogy ezt elfogadta. Vagy valóban ennyire jó színész.
  -Ezt miért nem mondtad utána?
  -Elég rossz passzban voltál. Nem akartalak feleslegesen terhelni. De megígérem neked, hogy ha nem akarod, nem osztom rád azokat a feladatokat, amelyek a Kontinentál Bankkal kapcsolatosak.
Én csak bólogatni tudtam. Balga fejjel egy hónappal ezelőtt még azt hittem, hogy jobban vagyok. Ezek szerint hatalmasat tévedtem!
  -Mellesleg… eljegyezte a párját. Ezt már csak, mint magánember újságolta nekem nem is olyan régen – mondta Elvira a kávéját kevergetve. Óvatosan rám pillantott. Én csak bámultam magam elé.     
  -Tudom.
  -Honnan?
  -Lényegtelen. Annyit üzentem neki, hogy legyen boldog. A többi nem volt fontos.
Elvira mélyet sóhajtott.
  -Hidd el nekem kedvesem, hogy túl tudsz lépni rajta. Idővel.
  -Tudom. Már mondták. Tudod mi a furcsa? Hogy egészen a mai napig azt hittem, hogy már jobban vagyok. Hogy talán még szembe is tudnék nézni vele anélkül, hogy kiborulnék. De tévedtem – mondtam magam elé bámulva. – Hiszen… mennyire tudnék őszintén mosolyogva ránézni, ha már attól kiborulok, ha a munkahelyének a nevét megpillantom? Önbecsapásban éltem eddig…
  -De ugye azt tudod, hogy nem kell rámosolyognod? – végre ránéztem, ő pedig folytatta a magyarázatot. Elég nagy élettapasztalattal bírt. Akár még adhattam is a szavaira. – Ahogy mondom. Ne pislogj így. Jogod van ahhoz, hogy gyászolj, meggyászold a régi kapcsolatod, és azt a lányt, aki akkor voltál. Aki akkor meghalt benned, amikor kiderült, hogy mit tett. Ahhoz is jogod van, hogy haragudj rá, és ezt megéld. Nem kell elrejtened valamiféle idióta vidám álarc mögé, amit magadra erőltetsz, hogy megvédd magad. Igenis éld meg a szomorúságot, a csalódottságot. Ne fojtsd el. Higgyél nekem. Én egyszer megtettem. Ki is lyukadt tőle a gyomrom. Kerüld el ezt a sorsot lányom.
 Elvira mindig is egy kemény, fővárosi nőnek tűnt. Olyannak, aki előbb cselekszik, aztán gondolkodik. Aki gondolkodás nélkül beépülne bármilyen szervezetbe egy jó sztori miatt. Mindenkit irányított, kritizált, s úgy tűnt, hogy magasról tesz a szabályokra. Mégis jól végezte a munkáját, és az éltben is mindent elért, amit célul tűzött ki maga elé. És ami még fontosabb; hatalmas életbölcsességeket tudott néha mondani! Talán jobb volna megfogadni őket.
  -Ígérd meg – az állam alá nyúlt és felemelte a fejem, hogy a szemeimbe tudjon nézni.
  -Ígérem – bólintottam.
  -Helyes – végre újra a régi mosoly terült szét az arcán. – Inkább beszéljünk a munkáról. Azt említettem, hogy már is van egy dolog a számodra. Nézd csak – mutatott a monitorra, ahol a másnapi Szombatot már kijelölte. „ Szüreti napok. Beszámoló, riport legalább két borásszal, képek miatt szólni Tibinek. Magdának kiosztani!” Összeráncoltam a homlokom. – Szerintem kezdésnek kiváló lesz. Mit szólsz?
  -Azt, hogy holnap randim van.
Elvira szélesen elvigyorodott.
  -Semmi gond. Akkor kösd össze a kellemeset a hasznossal. Menni fog?
Mit mondhattam volna erre? Nem mondhattam le mindjárt az első megbízásom…
  -Igen, menni fog.
  -Helyes – ezzel feláll és a kézitáskájáért nyúlt. – Na, gyere, menjünk ki a teraszra. Majd megveszek egy cigiért. Amíg elszívom, mesélj nekem kicsit a te holnapi randi partneredről. Elvesztettem a fonalat az utóbbi három hónapban…
  És, ha tudta volna, hogy ezzel nem volt egyedül. Kicsit alólam is kicsúszott a talaj…  "

2 megjegyzés:

  1. Irtózatosan dögös voltál. És ezt egy nő mondja nőnek, szóval elhiheted. :-)
    ETAMA

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ETAMA! Nagyon jól esik, amit írtál :-)Dob az önértékelésemen. Újabb tégla és habarcs :-)

      Törlés

Tisztulási folyamatok

 Hogyan lehetne megfogalmazni egy tisztulási folyamatot. Valószínűleg mindenkinek mást jelent. És természetesen másként zajlik. Nálam is így...