2015. június 28., vasárnap

Mérlegelés és inspirációk, nem feltétlenül ugyan abban a témában!

Sziasztok!

Remélem jól telik a hétvégétek. Az enyém eddig kimondottan jól. Elég sok energiát érzek magamban, hogy végre kitakarítsam az otthonom, és a délután folyamán még segítséget is kapok hozzá miután haza esik
Felirat hozzáadása
Párom. Szokásos bolhászós körútját végzi. Én addig nekiláttam. Lesz meló, mert vannak olyan részei is a lakásnak, ahol ritkábban takarítok. Például vízkőoldóval be kell áztatnom a csap alatti területet, ugyanis egy kiskacsával élek együtt, aki nem tud arra vigyázni, hogy hová vereti a vizet. Szerencsére az új zuhanyfüggönynek hála ez már nem fordul elő. Most már csak olykor-olykor a mennyezetről csöpög rám a víz a zuhanyzóban. És igen... inkább nem szeretném megtudni, hogy ezt hogyan hozza össze. 


Felsuvickolom a fehér járólapot, hogy olyan legyen, mint amikor beköltöztünk, és talán ezután már könnyebb lesz tisztán tartani. Igaz, azokat a bizonyos mandarinos ládákat még mindig nem hoztam haza, amiben a tisztító szereket szeretném tartani. Az is nagyban megkönnyítené a dolgom. De jövő héten annak is eljön az ideje, ha apám visszatér a szabadságáról. 


Végre vettem a bátorságot és megmértem magam.Mármint szabó centivel...

Súly ma reggel (ezt betudom a menstruációnak mégiscsak) : 69.3 kg

Mell: 94 cm


Derék: 72 cm

Csípő: 94 cm

Fenék: 102 cm

Combok: 61 cm

Tehát ezeket veszem alapul a további mérésekhez. Már alig várom, hogy újra mozoghassak. Kezd hiányozni az életemből. Talán ez is azt mutatja, hogy sokkal felszabadultabb a szervezetem. Nincs benne gócpont, nincs gyulladás, nem terhelem meg hülyeségekkel... Ha letelik a négy hét kísérleti fázis, már nyugodtabban írok az eredményekről akképpen, hogy az életmód váltásom okozta. Remélem a legjobbakat :)

A neten mostanában inspirációkat gyűjtök az új horgolási technikához, amivel próbálkozom. De néhány dolgot eleve szeretnék kipróbálni. Az összegyűjtött képek alapján talán be tudom mutatni, hogy merre felé haladok....


















És az ünnepekre is gyakorolok :)








Majd kiderül :) 

Illetve megmutatom, hogy miként készült a tegnapi mézes-mustáros csirke, amiről írtam....


Tegyük, hozzá, hogy finom is lett, bár a méz miatt egy picit megfeketedett. Kíváncsi leszek, hogy miután egy napot párolódott, milyen lesz az eredmény ;) Én brokkolit párolok hozzá, mert almát sajnos nem találtam az egész Spár területén, ami kimondottan furcsa. Kivéve a Granny Smith almát, aminek 400 Ft volt kilója. Ahhoz most nem igazán volt kedvem.... marad a brokkoli. Páromnak pedig megfőzöm a másik doboz  gyors rizsát :D

Mindenkinek jó hétvégét és nagyon jó étvágyat a vasárnapi ebédhez :)

Puszi

Joyo ^^

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Tisztulási folyamatok

 Hogyan lehetne megfogalmazni egy tisztulási folyamatot. Valószínűleg mindenkinek mást jelent. És természetesen másként zajlik. Nálam is így...